Állatkert

Korán ébredtünk. Möci mindenféle nagymosást indított el. Kilenc körül felhívtuk Nóra nagyit és megbeszéltük, hogy négyesben megyünk az Állatkertbe. Manna jól érzi magát a lakásban, úgy látszik, annyira nem hiányzik neki Dömsöd. Eszik, iszik és lustálkodik a napsütéses szobába.

Úgy beszéltük meg, hogy 10 óra körül érkezünk a Maros utcába és Nóra nagyi meg Áron jöjjenek le a kapuhoz, mire odaérünk. Nem kellett rájuk sokat várni. Mindenkinek nagy öröm volt a viszontlátás.Áron mintha megint nőtt és kamaszodott volna.

Az autóban egymás szavába vágva mesélték az egri élményeiket, hogy milyen jó volt a Flóra szállóban. Nagy szerencsénk volt, mert éppen az állatkert főbejárata előtt találtunk egy parkoló helyet fent a járdán. Pont akkor értek oda a Közterület Felügyelők, de Möci megbeszélte velük, hogy a nagyi korára való tekintettel elnéznek afölött, hogy oda állunk.

Nem örültünk annak, hogy nyugdíjasoknak csak hétfőn, kedden van kedvezmény, de 10.000 Ft-ból megúsztuk a belépő jegyeket, így négyen.

Bent az állatkertben Áron átvette az irányítást és egy jó nagy kört téve, majdnem mindent megnéztünk. Egy órakor már kezdtünk elfáradni, árnyékos helyen pedig alig találtunk üres padot, de Áron hajtott minket, hogy még ezt nézzük meg, meg azt nézzük meg, míg végül két óra körül az éhség és a szomjúság kihajtott bennünket az autóhoz.

Miután már napok óta kívántam egy kis kínai kaját, önző módon azt javasoltam, hogy menjünk el a Nefrit-be ebédelni. Ott már nem volt ilyen egyszerű a parkolás, de néhány száz méterrel arrébb a mobiltelefon segítségével megoldottam a problémát.

A teraszon ültünk le és rögtön az ivászattal kezdtük. Három sör és egy gyömbér. Möci azért rendelt korsóval, hogy ne kelljen neki még egyszer rendelni.  Amikor már a szomjunk tűzoltásán túl voltunk, elkezdhettük a kaják kiválasztását és rendelését. Nagyi rám bízta a választást, Möci azt kérte, hogy ketten kétfélét rendeljünk és majd csencselünk, Áron pedig annyi mindent kérdezett a pincértől, mielőtt eldöntötte, hogy már azt hittem, baj lesz belőle.

Végül nagy terülj-terülj asztalka lett belőle. Volt ott csirke, omlós kacsa, rák, meg minden ami a szem-szájnak ingere. A pincér néha megjelent, hogy hozhat-e az üres poharakba pótlást. Nagyi úgy válaszolt igennel, mintha azt mondaná: "Milyen buta kérdés? Persze, hogy hozhat." Azután, amikorra kihozták, persze teljesen elfelejtette, hogy Ő rendelt volna. A kaják kifogástalanul finomak voltak és degeszre ettük magunkat. Befejezésnek Möci még rendelt egy sült fagylaltot, mi meg ittunk egy-egy kávét.

Utána még hazavittük Nóra nagyit, majd mi is elmentünk Gazdagrétre és onnan indultunk Dömsödre. A dogi bag-et Emőkére hagytuk. Gyorsan összecsomagoltunk és indultunk. Az eredeti terv  az volt, hogy Mannát is lehozzuk, de erről Emőke lebeszélt minket, mondván, hogy Mannának nagyon strapás ez az albán menekültek folytonos utazása.

Dömsödön már nem fért belénk vacsora, csak arra volt energiánk, hogy egy unicum után zuhany és eltegyük magunkat holnapra.