Viszonylag korán ébredtünk. Mire lementem, hogy megelőzzem az erős napsütést és meglocsoljak, Möci már egy csomó cuccot menetkészre összerámolt.
Locsolás után én is elkezdtem összepakolni. Áron biciklije ki, a másik kettő be az istállóba. A biciklitartót Möci lemosta és letakarította. A szörföt is be kellett rámolni. A vitorlát szétszedtem, de nem tudtam olyan vékony hengerré tekerni, hogy beférjen a zsákjába. A deszkát ketten hoztuk be, Möci nagyon ügyesen segédkezett. A Möci által összepakolt kajákat és egyebeket bepakoltam a csomagtartóba, hogy a biciklitartót és Áron bringáját fel lehessen szerelni. Bepakoltam a friss barack- és szilvalekvárból 1-1 üveggel és a Jankának a diavetítőt. Gyors reggeli és 10:20-kor már el is tudtunk indulni. Mind a ketten nagyon összeszedetten készülődtünk. Ha Möci nem segített volna, délben sem indultunk volna.
Alig volt forgalom, egy óra alatt hazaértünk Gazdagrétre. Itt gyorsan minden szükségest átpakoltunk és már indultam is Bakonyszentlászlóra. Möci itthon maradt és várt vissza.
Az előírás szerint három óra előtt tíz perccel érkeztem a tábor elé. Találkoztam Micivel, de egyikünknek sem szabadott 3:00 előtt bemenni a táborba. Amikor végre beengedtek, kitört az örömujjongás. A fiúk (Áron, Leó és Arti) még a lehetőségekhez képest is ápolatlanok, koszosak és felhőtlenül boldogok voltak. A nagy ölelkezés után elkezdődött a záró produkció. Előbb közös tánc a szülőkkel, majd filmvetítés szerű jelmezes játék, egy részlet a Rómeó és Júliá-ból. Néha láttam Esztert is, de számomra a fő attrakciót a fiam és a rég nem látott unokáim voltak.
Azután leszereltük a biciklit, hogy a bőröndöket, háti tatyókat be tudjuk tenni a csomagtartóba. A három fiú beült hátra. Arti kapta a seggemelő párnát és ő ült középen.
Bár Micivel egyeztettük a követendő útvonalat Pusztavámra, hogy majd konvojban megyünk Dunyiért és Samuért, de mire mi elindultunk ő már sehol se volt. Még szerencse, hogy amikor Norci nem tudott mondani pontos címet, akkor beszereztettem vele a GPS koordinátákat.
A hőség nagy, de a Scenic klímája kitűnően működik. Úgy néz ki, hogy ötre fogunk odaérni Samuért. A fiúk a hátsó ülésen elevenek, jókedvűek és egymás szavába vágva mesélik élményeiket. Megállunk egy benzinkútnál. Mindenki menjen pisilni, - hangzik a parancs - utána kézmosás és mindenki választhat magának egy fagylaltot és egy üdítő italt, kedve és ízlése szerint, de az elfogyasztása, csak az autón kívül megengedett.
Az út hátralevő részében a fiúk bealudtak és csak akkor ébredeztek, amikor már Samu táborának a közelében jártunk. Az utolsó szakasz erdei úton vitt és a sok elágazás miatt IGO nélkül oda se találtam volna.
Nagy örömködés, hogy megláttuk Dunyit és Samut. Miciék csak jóval utánunk érkeztek meg, valószínű, hogy ennyit jelent a GPS. Rövid búcsúzkodás után elindultunk Horányba. A fiúk az úton barchoba-ztak és egész úton nagyokat röhögtünk. Közben küldtünk egy SMS-t, hogy a fiúk már nagyon éhesek. Samu csak azért panaszkodott, hogy neki a Janka már annyira hiányzik.
1/2 8 után érkezünk. Norci a Jankával jött elénk a kapuba. Azt az üdvrivalgást, amit Janka Samu láttán levert. Áron lekapta a biciklijét és a többi fiúval egy pillanat alatt köddé váltak a telepen. Ádám készített valamilyen kolbászos, virslis pörköltfélét, amit krumplifőzelékkel ettünk, de csak ketten Samuval.
Janka segédkezett Ádámnak az egyik bicikli kerekének a felpumpálásánál, de úgy, hogy a tömlő végét néha a szájába vette és ha jött a levegő, nagyokat röhögött.
Érzékeny búcsút vettem és este 10-re már itthon voltam. A hosszú nap és a sok megtett kilóméter (Dömsöd - Gazdagrét - Bakonyszentlászló - Pusztavám - Horány - Gazdagrét) után csak egy zuhany és egy unicum és már zuhantam is az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése