Reggeli után elindultam a Fehérvári úti rendelőbe, mivel Baján dr. úr tegnap azt mondta, hogy reggel már mehetek az ALFUGEN receptért és a PSA kontroll beutalómért.
Onnan már nem jöttem haza, mert megbeszéltük Möcivel, hogy Konferenciára úgy megyünk, hogy mind a ketten leszállunk a Dayka Gábor utcánál és felsétálunk a Rubin Hotelbe. Pontosan 10-kor odaértünk. A konferencia alatt sok jó nevű előadó töltötte belénk az okosságot. A kajákat sem sajnálták tőlünk. A vége fele Möci kiment az előadó teremből és készítette az angol házi feladatát. Én hazaszaladtam, de megbeszéltük, hogy ugyanannál a buszmegállónál találkozunk kb. fél háromkor.
A találkozó sikerült és így együtt mentünk a Brushup-ra. Zoli valószínűleg a tegnapi affair miatt, nem jött el a Brushup-ra. Kár, mert nagyon jó volt az óra.
Délután felhívott Varjú úr, hogy a futár ma viszi a smaragdfa hajtást. Emőkét kértem, hogy írjon ki tace.paot és fogadja a küldeményt.
Hazajövet lementem kiváltani az Alfugent. Amikor hazaértem éppen akkor hozták a smaragdfa hajtást. Első lépésként kitettem az erkélyre és meglocsoltam
Áron nagy meglepetésemre a maradék halászléből kért vacsorára. Vacsora után elmondta, hogy ma a suliban milyen logikai feladatot sikerült megoldania. Nagyon meglepődtem a teljesítményén, szinte majdnem kétségbe vontam, hogy ezt ő önállóan oldotta meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése