Nagyon rosszul aludtam. Folyton megnéztem az időt, valószínűleg attól szorongtam, hogy Áronnal lekéssük a reggeli találkozót. Természetesen már előbb felébredtem, minthogy az ébresztő megszólalt volna. Áron még nálam is jobban izgult. Este nem tudott elaludni, éjjel felébredt és bejött hozzánk, reggel pedig már ötkor felkelt és teljesen felöltözve leült a számítógép elé.
Odakint olyan zord volt az idő, hogy úgy döntöttem, azért megyünk autóval, hogy ne kelljen ott lent a Sasadi úti buszmegállónál a szélben fagyoskodnunk. Tegnap azt mondták, hogy kb. 6:15-re lesznek ott, de én biztos voltam abban, hogy lesz abból 6:30 is, mivel az iskolából is csak 6:10-kor van a találkozó.
Nem sokkal 6 óra után parkoltunk be a CBA mellé. Áron nagyon be volt sózva és minden ott megálló fehér autóbusznak megszólította a vezetőjét, sőt egy alkalommal egy elsuhanó buszban látni vélte Éva nénit is.
Végre 6:35-kor megállt a mi buszunk és Áront név szerint kérték felszállni.
Addigra Áron már azt sem vette észre, hogy adtam neki egy puszit és jó utat kívántam.
Nekem sem volt egyszerű megélni, hogy a fiam már olyan nagy, hogy nélkülem megy külföldre. Möci szerint ne aggódjak, ez egyre gyakrabban fog előfordulni, mint ahogy Norciék már annyira elmentek nélkülem külföldre, hogy valószínűleg vissza se jönnek. Möci szerint ezen ne sopánkodjak, hanem legyek erre büszke. Ili meg azt, mondja, hogy készítsem magam fel arra, hogy nemsokára máshova is egyedül fog járni.
Hazafele vettem a CBA-ban reggelinek valót és Emőt már csak akkor ébresztettem fel, amikor már készen volt a kaja. Baconbe csavart sült virsli volt mustárral, mellette lágy tojás és tejeskávé.
Később már nem mertem panaszkodni Möcinek, hogy mennyire hiányzik Áron. Elkezdtem kidolgozni a vázlatát annak, hogyan fogom elmagyarázni az exponenciális egyenletek megoldásait hétfőn délután a S. J. érettségire készülő lányának.
Möcinek fel kellett mennie, mert varrni csak ott tud, lent nincs varrógép, ezért inkább én is felmentem és ott folytattam a készülődést.
Délután Möci gyúrt két pizzára való tésztát, Az egyiket már korán megsütötte Csabinak, a másikat pedig lent sütöttük, amikor már vártuk Áront hazafelé. Amikor már jóval elmúlt nyolc óra, kezdtem aggódni, miért nem telefonál Áron, ahogy megbeszéltük, hogy most már Tatabányánál járnak hazafelé. Möci és Emőke nyugtatgattak, de amikor mát kilenc óra is elmúlt, nagyon ideges lettem és felhívtam (Zsarnai) Éva nénit, aki megnyugtatott, hogy már a 26-os km táblánál vannak és nemsokára beérnek a Sasadi úti buszmegállóhoz.
Gyorsan bepattantam az autóba és gurultam le a Sasadihoz. Már éppen parkoltam be a CBA mellé, amikor láttam a túloldalt megállni a fehér buszt. Áron kiszállt és egy pillanatra tétován nézett körül, de amint észrevett, hogy a túloldalról integettem, rohant fel a felüljáróra. Nagyon megörültem, hogy végre itthon van.
Már az autóban be nem állt a szája és csak hadarta az élményeit. ire hazaértünk, a pizza már kész lett, de csak mi ettük, ő meg csak mesélt-mesélt. Most éreztem először, hogy Áron már olyan érett nagy fiú, hogy nem unná, hanem élvezné, ha sorra el-el utaznánk Európa egy-egy meglátogatásra érdemes városába.
Elmondta azt is, hogy miként gazdálkodott a rábízott Eurókkal. Hozott mindenkinek ajándékot a meglátogatott csokoládégyárból és csak mesélt és úgy tűnt, sosem fog elállni a beszédfolyam. Amikor már későre járt, Emőke azt javasolta, menjünk aludni és majd holnap folytatod az élménybeszámolót.
Én még leszűrtem a kefir mai termését és bekészítettem az új adagot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése