Egyedül ébredtem. Arra még emlékszem, hogy Áront figyelmeztettem nehogy itthon felejtse azokat a szendvicseket, amiket Emő olyan nagy gonddal készített. Möci fent aludt, mert este nem érezte jól magát.
Reggeli után kényelmesen elindultam, hogy J.E.-től behajtsam Norci havi járandóságát. Két busszal kellett menni 8-assal és a 212-essel. Mint kiderült egy megállóval korábban szálltam le. Nem esett a nehezemre gyalog megtenni a távot, mert bár hideg volt, de legalább sütött a nap.
A kapucsengőn egy felirat vart: "Kérem ne csengessen, hívjon telefonon." Erre telefonáltam, de csak az üzenetrögzítővel tudtam beszélni. Egy húsz percet vártam a kapu előtt, amikor hívott Jetei Erzsébet, azzal, hogy ő úgy emlékszik, hogy a jövő pénteken jövök a pénzért. Mondtam, hogy semmi probléma, majd eljövök a jövő pénteken.
Hazaérve elintéztem a havi postai teendőimet és elkezdtem pakolni.
Möci kedve elgörbült, mondván, hogy én nem törődőm azzal, hogy ő beteg, meg azzal, hogy sem eredményesek-e az álláspályázatai. Azt mondta, hogy most nem jön velünk, de azt a feladatot adta, hogy a Dömsödön kifüggesztett képekről készítsek fotókat, hogy azokat betehesse a portfóliójába.
Még javában sütött a nap, amikor leértünk a bázisra. A fűtés már18 fok fölött volt és még javában ment. Áron a baconos szendvicsét, én pedig a grillcsirke maradékát ettem meg vacsorára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése