Reggel odaadtam Áronnak a zongora óra díját. Szerintem időben indult el. Ezt talán azért jegyzem meg minden nap a posztomban, mert nekem nagyon fontos, hogy egy ilyen piszlicsáré dologért, mint a késés, ne marasztalják el az iskolában.
Reggeli után felhívtam Nóra nagyit, hogy meg szeretném látogatni, mert túl azon, hogy régen láttuk egymást, van egy pár megbeszélni valóm. Nem lepődtem meg nagyon azon, hogy azt mondta: ma nem alkalmas, mert 1 órára meg van hívva ebédre valahova. Azzal sikerült meggyőznöm, hogy csak egy fél órát rabolnék el az idejéből és még nem múlt el 1/2 9.
Délelőtt a nyakamba vettem a várost. Először a Nagyihoz mentem. Vittem neki a rendbe hozott könyvet, amit végül nem hagytam ott egyetlen könyvkötőnél sem, mert sokat kértek a ragasztási munkáért, hanem vettem kifejezetten egy könyvkötésre kitalált ragasztót és magam elvégeztem a munkát.
Nagyival immáron harmadik alkalommal rögzítettük a Prágai utazás időpontját és annak néhány részletét (ki vesz a Janáéknak kolbászt és ki Beherovkát), de mindig újfent kérdezi. Hazafele beugrottam az Újbuda Okmányirodába, mivel SMS-eztek, hogy készen van az új jogsim. A régit bevonták és arról csak egy nyomtatott másolatot kaptam, hogy emlékezzem, mi mindenre szólt, amikor még nem voltam 75 éves. C'est La Vie.
Itthon csak bedobtam a cuccokat és máris mentem a kis kínaiba ebédelni. Elküldtem a felbélyegzett puffancs borítékot az ültetni való telefonpózna zöldborsónak.
Möci három óra tájban ért haza és rögtön átvettük a holnapra kötelező angol házi feladatot.
Tamással megbeszéltem, hogy ma én megyek érte és mi visszük le a Leányvár Fogadóba, de onnan a vacsora után majd E. Laci fogja hazahozni.
Amint hazaért Áron, tudtunk indulni, mert még azokat a cuccokat is bepakoltam az autóba, amikről csak gondoltam, hogy Áron majd hiányolni fogja. Ezen azután Áron nagyon meghatódott.
1/2 6 előtt pár perccel már ott voltunk Tamásnál. Áront még arra is felkészítettem előre, hogy ha még ott van a vevő jelölt Tamásnál, akkor mi ne a régi barát, hanem egy másik vevő szerepében tetszelegjünk, mint érdeklődő.
Sajnos erről már lecsúsztunk, mert a vevő elment.
Pontban fél hatkor indulhattunk a vacsorára. Sajnáltuk, hogy Möci nem jött velünk, mert nagyon sok tanulni valója volt a holnapi angolra és nem szeretne hiányozni egyetlen óráról sem.
Amikor Kiskunlacháza fele tartottunk, Laciék ránk telefonáltak, s hamarosan kiderült, hogy csak 1-2 km. közöttünk a távolság. Lassítottunk és így pont egyszerre és időben értünk a Fogadóhoz. E. Laci már bent ült a nevünkre rezervált asztalnál. Azonnal belekezdtünk a zabálásba. Orja levessel kezdtünk, de már az is olyan finomvolt, hogy rögtön repetáztunk belőle. A második fogást illetően nagy volt a választék és az egyik finomabb volt a másiknál. Ki lehetett választani a húsokat, amit ott előttünk sütöttek meg. Áron is adott az étvágyának. Egyszerűen végigettünk mindent, úgy, hogy a túrógombócnak már alig maradt hely.
A búcsúzáskor mindenkinek felajánlottuk, hogy töltsék nálunk az éjszakát, jól be van fűtve a rezidencián, de senki nem élt a lehetőséggel.
A bázison vettük észre, hogy Tamás kabátja (persze benne a lakáskulcsaival) az autóban maradt. Felhívtam Fruzsit. Így azután mégis csak nálunk kötöttek ki. Meg is ünnepeltük a látogatást egy unicummal és nagy dicsekvések közepette megmutattuk (persze begyújtva) az új szerzeményünket a kis vaskályhát. Mindenkinek nagyon tetszett, de ennek ellenére senki nem aludt nálunk, hanem inkább indultak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése