Reggel az alsó szintről érkező finom illatokra ébredtem. Möci készítette a finom reggelit. Az időjárás még mindig szomorkás, de már biztató.
A locsolás reggeli utánra tevődött. Béni meg is jegyezte a szomszédból, hogy még most is felesleges a locsolás, mert nemsokára amúgy is esik.
Közben átjött megnézni a veteményest és apró szakmai tanácsokkal látott el.
Miután Péter végleg lemondta a gumikajak iránti igényét, csak Áron biciklijének a felpakolása maradt. Minden egyebet elrámoltam, úgy, hogy 11 óra után nem sokkal már indulhassunk.
Még az én feladatom maradt a napon érlelt kovászos uborka leszűrése és új üvegekbe rakása, amikből egyet hazahozunk, a többit pedig ott hagyjuk a hűtőben. Közben persze megkóstoltuk és nagyon finomnak találtatott.
Bezárt a bazár és indultunk. A hazafele úton végig angoloztunk.
Gazdagréten felvittük a biciklit és a többi cuccot és máris indultam a CitiBankba. Kicsit korábban érkeztem, mint a megbeszélt időpont, de Kádár úr megbízott helyettese azonnal fogadott. El is intéztünk a reorg-ot.
Utána még ott a MOM bevásárló központban megvettem a grillcsirkét és két óra körül már trancsíroztuk és ebédeltünk belőle. Nagyon jól illett hozzá a hazahozott kovi ubi.
Betettem a nyomtatóba a frissen megtöltött fekete patront és végre kinyomtattam a teljes Fuji Finepix használati utasítást.
Felhívtam Tarnóczy urat a Karavándornál, mert valamilyen félreértés miatt a két darab mélyhűtő zsanért amiről azt mondták, hogy darabja 3500.- Ft körül lesz összesen 23.100.- forintért akarták utánvéttel kiküldeni. Tarnóczy úr azt ígérte, hogy holnap reggel utánanéz és visszaszól, mert ezt az aránytalanságot ő sem érti.
Tibcsit is hívtam, hogy nem akarja-e, hogy Budapest-Miskolc viszonylatban oda-vissza mi vigyük, de mondta, hogy ő nem Budapesten keresztül megy Miskolcra, hanem jászberényen keresztül és úgy a Kecskemét-Miskolc csak 200 km.
Möci felment, én pedig hoztam az CBA-ból néhány üveg sört és leültem bambulni a TV elé.
Végre sikerült átutalnom Áron hetedikes tankönyveinek az árát.
Mire befejeztem a blogbejegyzés írását és lejátszottam egy parti sakkot online, már este lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése