Kilenc körül ébredtem. Möci és Áron még édesdeden aludtak. Kimentem a kikötő teraszára. Vittem a notebookot, de mivel , most elég viharos az idő, sehol nem volt wifi, mert Csaba ilyenkor elővigyázatosságból kikapcsolja.
A pincérnőnek mondtam, hogy pénzt nem hoztam magammal, de ő azért hozott egy kávét.
Mire visszamentem a huzikába már mindenki ébren volt. Elindultam elintézni a holnapi kijelentkezésünket és a fizetéshez a számlát. Végül addig csűrtem-csavartam a dolgot, amíg a végősszeg csak 16.200.- forint lett.
Fürödtünk és úsztunk egyet a Balatonban, majd elindultunk a Káptalantóti piacra. Áron azt választotta, hogy nem jön velünk, inkább itt játszik a kempingben Kevinnel, az újdonsült barátjával.
Először is vettünk fel készpénzt, mert a kemping számlát sem lehetett kártyával kifizetni és valószínű, hogy a piacon sem tudnánk pénz nélkül létezni.
A piac bejáratához közeledve már csak nagyon lassan araszolt a kocsisor. Később mi is megtapasztaltuk, hogy ott milyen nehéz parkoló helyhez jutni.
A piacon szinte minden sajtot és egyebet végigkóstoltunk, de csak egy univerzális citrom facsaróval kombinált zöldséghámozót, meg valamilyen terítőt sikerült vennünk. Enni sem tudtunk igazán, mert a "Laci Konyhá"-ban elfogyott a sült kolbász, amire vágytam.
Hazafele megkerestük a tavaly előttről már ismert "14-es km.-kő" kecskefarmot. Ott vettünk magunknak és Fruzsinának is egy nagy PET palack kecsketejet, Tamásnak és magunknak mangalica kolbászt és egy darab disznósajtot. Örömmel konstatáltam, hogy a hely sokat fejlődött, amióta legutóbb itt jártunk. Többek között egy nagy földre telepített napelem rendszerrel lettek gazdagabbak.
Hazafele Kékkúton megtöltöttünk két nagy és egy kisebb flakont a kékkúti ásványvíz forrásból.
Útközben láttunk az út mellett egy mini choppert rajta egy nagy árcédulát: 120 ezer forint. Csak néhány métert haladtam el mellette, amikor úgy éreztem, vissza kell tolatnunk, hogy jobban megnézzem magamnak a járgányt. Ez elég volt ahhoz, hogy egy egész délutánt Gizikével töltsünk.
Először Imre fia jött ki, aki röviden elmondta a kismotor élettörténetét és főbb műszaki adatait, majd azonnal leengedte az árat 100.000.- forintra. Később kijött az anyukája (Gizike), aki - mint nagy hozzáértő -megerősítette, hogy bizony a motor ennyit megér. Közben kiderült, hogy Csák-hegyen van egy eladó 3000 négyzetméternyi földjük is boros pincével, amit szeretnének 5 millió forintért eladni. Nem telt bele negyed óra, már ott tartottunk, hogy Gizike beült az anyósülésre és mentünk fel megnézni a földet és a présházat, illetve a boros pincét. A föld gyönyörű helyen van, a levegő isteni. Van rajta szőlő, néhány gyümölcsfa, mandula fa és még nagy megművelhető terület. A ház rozoga, de rendbe hozható, sőt a felső betonkoszorú végett, a padlás még felfelé lakótérnek bővíthető is.
Gizike lefejtett két üveg bort és csak beszélt, beszélt. Már ismertük az egész családot az összes problémájával együtt. Möci szerint a földet odaadnák 3 millióért is csak valaki vegye és vigye már. A hely gyönyörű, de azt is látnunk kellet, hogy rossz időben (ősszel, télen) megközelíthetetlen.
Hazavittük Gizikét. A fiának azt mondtam, ha a motort és a földet nem is, de anyukáját, Gizikét szívesen megvennénk. Felírtuk a címet, telefonszámot és elbúcsúztunk.
A kikötőben felvettük Áront. Útközben Monoszló felé vettünk Zéró Colát Lacinak, vajat a csiga vacsorához és ha nem is ötre, mint ahogyan ígértük, de nem sokkal később odaértünk. Örültek mindennek amiket hoztunk, főleg a Laci kerékpárjának, de bejelentették, hogy az étlapon némi változás történt. Nem franciás sült csiga, hanem paprikás krumpli lesz a vacsora. Ez engem egy kicsit lelombozott, mert a sült csiga, az egyik kedvenc kajám, csak nagyon ritkán jutok hozzá.
Ott volt kis Tamás két barátja, akik közül az egyiknek (Legi) éppen ma van a 26-ik születésnapja. A kaját a szüli napi tortával együtt hamar belapátoltuk és Möci javaslatára elkezdtünk egy számunkra eddig ismeretlen társasjátékot játszani. A játék nagyon érdekes és izgalmas, a neve Pictionary. Először sorsolással párokat kellett alkotni.
A játék lényege, hogy a random kapott tárgyat, személyt, helyet vagy fogalmat rajzolva kell kitaláltatnod a pároddal.
Nekem az ünnepelt Legi jutott és mint később kiderült, nagy szerencsémre, mert mi lettünk az elsők. Áron kis Tamással alkottak egy párt és ők lettek a másodikok. Áronra egyfolytában büszke voltam, mivel nagyon ügyesen játszott és méltó párja volt Tamásnak. Möciék csak harmadikok lettek, Laci és Fruzsina zárták a sort.
A játék után segítettünk Laciéknak magunk után rendet csinálni, miközben Áron egy-egy éppen szabad emberrel pingpongozott.
Laci még megbeszélte Áronnal a holnap reggeli találkát a közös horgászatra.
Nagyon későn jutottunk ágyba, de jól éreztük magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése