Korán keltem. A fiúk még ájultan aludtak, amikor elmentem
kenyérért. Nagyon finom friss félbarna kenyeret vettem és ha már ott jártam,végigsétáltam
az itt vasárnap szokásos kirakodó vásáron. Csak egy négy darabos AAA elemet
vettem, mert a klíma távszabályzójában a régi kimerült.
Mire visszaértem a fiúk már felkeltek és jártak fogat mosni.
Bár büntetést érdemelnének a tegnap esti késői kimaradásért,
én mégis úgy gondoltam, hogy kényeztetéssel kezdem a napot. Elhatároztam, hogy
a változatosság kedvéért ma meleg szendvicseket készítek a zöldségek és a kakaó
mellé.
A felszeletelt kenyerek egyik oldalát megsütöttem joghurtos vajon. Minden
két szelet közé került egy-egy szelet Kárpát szalámi és egy szelet trappista
sajt, egy karika paradicsom, majd az egész bekerült a mikróba és átsütés után uborkával,
új hagymával, paradicsommal került a kakaó mellé tálalva.
Áron majonézt, én
pedig még ketchupot tettem rá. A „büntetés” reggelinek nagy sikere volt.
A fiúktól azt kértem, hogy ma számítógép ügyben fogadjanak
remete életet és rá se nézzenek a gépre.
Reggeli után kollektív körlet takarítás következett. A
mosogatást közösen vállalták. Levi bevallotta, hogy ő otthon még soha nem
takarította le a konyhapultot, de most, hogy megmutattam neki is tetszett az
eredmény.
Délelőtt 11 óra és délután 2 óra között nem örülnék, ha a
fiúk a tengerparton töltenék az idejüket, mert nagyon tűz a nap, nagy az UV
sugárzás, ezért inkább kihívom őket egy sakkpartira, amit tudunk árnyékos
helyen is játszani, megnézem, amikor ők játszanak egymás ellen és mutatok nekik
egy-két érdekes feladványszerű állást, amik az én 4-5 éves sakkozói
pályafutásom alatt fordultak elő.
Sakkozásuk közben őket jégbe hűtött
őszibarackkal, magamat kávéval és sörrel kényeztetem.
Közben felhívtuk Nóra nagyit, aki mint mondta, nagyon örült
a hívásunknak, és örül, hogy hallja a hangunkat, de azt mégsem értem, hogy ő miért nem hív fel minket soha.
15:45 Az ebédről még egy szó sem esett. Mehetnek úszni és
fürdeni.
Ebédre végül egy Knorr zacskós csirkeleves készült, ami után
elfogyasztottuk a Jutka készítette szilvás gombócot. Az ebéddel a fiúk nagyon
megvoltak elégedve.
A holnapra tervezett menühöz mégis megvettem volna azt a
nagy kerek füstölt sajtot, amit a zsibin kínáltak potom Kunáért, de mire kimentem,
már nem voltak sehol.
Én csak egy sör mellett asszisztáltam a SOLO nevű
kártyacsatájukhoz és közben fotóztam a fiúkat.
Később én mentem el a WiFi helyre, mert szerettem volna
elküldeni néhány email-t.
Áron azzal a rossz hírrel érkezett, hogy sikerült elrontania
a huzika ajtajának a zárját. A vallomásával még a lehetőségét is kizárta annak,
hogy leszúrjam. Azonnal mentem vissza, hogy felmérjem a javítás lehetőségeit.
Hiába, hogy közben két vodkát is bekaptam, még odáig sem jutottam el, hogy
megállapítsam, mi okozta a zár hibáját. Hiába próbálkoztam még a késő esti
lámpafénynél is. A szétszerelésnél ugyanis egy ponton hiányzott a
szerszámkészletemből egy úgy nevezett „Seeger fogó ki”.
Maradt a zuhanyozás és a lefekvés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése