Sikerült az este megállapodott
menetrend szerint nem sokkal hét óra után felkelnünk. Áron ígérete szerint
elkezdte készíteni a reggelit.
Én igyekeztem minden készre
csomagolt bőröndöt bepakolni az autóba. Feltettem Áron kerékpárját is.
Abban megállapodott az egész
család, hogy Mannát nem érdemes ide-oda hurcolászni, jobb ha Dömsödön hagyjuk
és majd visszajövünk érte. Emőke kialakította kúp alatt a Manna vackát a
száraz eledel ellátmányával együtt.
Reggeli után 9 óra körül
indultunk haza.
Gabika ½ 10-kor hívott. Vele
megbeszéltünk egy találkozót 11-re a Flórián parkolójában.
Az első állomás Gazdagréti tér
volt. Emőkének a munkájához, Áronnak pedig a Horányi időhöz igazodva kellett átöltöznie, Angi pedig itt ült fel a 8-as buszra a Zuglóba
való hazajutásáért.
Hiába indultunk nem sokkal 10
óra után, a nagy dugók miatt nem értünk 11-re
a Flórián üzletközponthoz.
Emőkét ott felvette a kollégája és mentek tovább,
mi pedig ott tudtuk felvenni Gabikát.
Útközben tudtunk tankolni és egy
fél órán belül megérkeztünk Horányba a telepre.
Leó jött ki értünk a kapuhoz és Áronnal nagyon
megörültek egymásnak.
Később megérkezett Norci, Ádám
és Janka, akik számomra egy hátborzongató történetet adtak elő a magyarországi
okmányirodai élményükről, ahol a bürokrácia és az ésszerűtlenség olyan magas
fokot ér el, hogy végül, hiába töltöttek el ott hárman (Papa, Mama, gyerek) egy
fél napot, nem sikerült elintézni Janka útlevelét.
Az útlevél célja az lett
volna, hogy Norci és Janka elkísérhessék Ádámot az Ausztráliai turnéjára.
Azt a
szülők nem tudták megállapítani, hogy a kudarcban mi játszott nagyobb szerepet:
az emberi butaság, a rendszer hibája vagy a „másnak se legyen jó” c.
rosszindulat.
A probléma az volt, hogy kellett volna a Janka „Anyakönyvi
Kivonat”-a, amit persze előre nem mondtak, amikor Norci telefonon érdeklődött,
hogy mire van szükség.
Norci próbálta elmagyarázni, hogy Janka egy „Anyakönyvi
Kivonat”-át tavaly már ugyanitt leadták, igen – mondta az ügyintéző – de az az
útlevél tegnap lejárt és a lejárt útlevélhez tartozó „Anyakönyvi Kivonat”-ot a
rendszer automatikusan törli. OKOS.
Janka gyönyörű és a fiúk (az unokáim) nagyon nagyot nőttek.
Most, hogy
megjöttek a szülők „zöld” lámpát kapott a diótorta projekt. Leó vágta a
szeleteket és az egész torta elfogyasztása nem tartott tovább három percnél.
Talán a szája széle nyalogatással együtt is csak öt perc volt.
Áron és Leó úgy elhúztak a
telepen, hogy többé már nem is láttam őket.
Amikor eljöttem, Norcival azt
beszéltem meg, hogy csütörtökön a déli órákban fogok jönni és akkor Áront, Leót
és Abtit magammal viszem Gazdagrétre, ott fognak vacsorázni, fürödni és aludni, Norciék pedig pénteken veszik fel a két fiút és onnan mennek Ferihegyre.
Hazafele jövet a komppal együtt
20 perc alatt értem el Budapest határát, onnan viszont több mint egy óra alatt
értem Gazdagrétre. Ebben szerepe volt az út javításoknak és az esőzések okozta
eltereléseknek.
Itthon vettem a CBA-ban 10 dkg
főtt füstölt tarját, két zsemlét és hoztam a kis kínaiból egy adag szecsuanit
rizzsel és azt vacsoráztam. Áron már hiányzik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése