Indulás az István Fogadóból

Hamar túljutottunk a felkelésen és a fogmosáson.

Az étteremben Levi müzlit rendelt kakaóval, Áron meleg szendvicset én pedig ham and eggs-et.

Egy fél óra alatt végeztünk a reggelivel és indultunk is a Letenyei határátkelőhöz. Benéztek a lakókocsiba, de semmi pillanat alatt átengedtek.

Az előttünk álló 300 km-en időnként jeleztem, hogy még mennyi van hátra. A fiúk a hátsó ülésen ezt mindig díjazták és türelmesen várták az érkezést, amit az IGO ½ 2-re jósolt.

A Horvátországi belépésünk után nem sokkal jött az első Cestarina (fizető kapu), de itt még csak a kártyát adta ki.

A fiúk fegyelmezetten be voltak csatolva és kártyáztak.

Az első valóban fizető kapunál megállapítottuk, hogy Magyarországon egy egész hónapra annyiba kerül az autópálya, mint itt ez az első szakasz.

Amikor már mindenki kezdett zsibbadni az utazástól, akkor egy benzinkútnál megálltunk.

Én egy kávét kértem, Áron és Levi, akiket kértem, hogy mozogjanak,  pedig kihasználva az alkalmat, töltőre tették a notebookot és valamit játszottak a számítógépen.

Az IGO nagyon jól bevezetett a kempingbe. Bent körülnéztünk és bár tele volt, de azért találtunk a számunkra egy megfelelő helyet. 

Az első dolgom az volt, hogy a hűtőszekrény tápját lecseréltem 12V-ról 220 V-ra, hátha úgy jobban hűt.

Már négy óra is elmúlt, mire odáig jutottam, hogy lemehettünk a tengerre. Áron nagyon ügyelt rá, hogy a sziklákon csak jó helyekre lépdeljek. 

Amikor végre már csobbanhattam éreztem, hogy ha csak ezért az élményért kell oda-vissza majdnem kétszer 600 km-t autóznom, akkor már megérte.

   

Szerintem a mai ebéd kimaradt az életünkből, ezért most késő délután igyekeztem pótolni. Elővettem a mélyhűtőből egy adag előre panírozott cukkinit és a karikákat kisütöttem. Nem tudom, hogy miért kellett aggódnom, hogy túl sokat paníroztam előre. A fiúknál olyan nagy sikere lett a kajának, hogy menet közben elő kellett venni egy második adagot. Volt aki majonézt és volt aki ketchupot tett mellé.

Vacsorára csak egy kefirt ittunk, meg egy őszibarackot ettünk nápolyival és hamar lefeküdtünk. Az igaz, hogy a Levinek kellett egy kis előadást tartani a kaukázusi kefirről, mert ő még olyat soha nem evett, de végül neki is ízlett.