munka az van.

Először túl korán, hat óra előtt ébredtem. Gondoltam, egy kicsit még visszaalszom, de mire újra felébredtem, már majdnem 11 óra volt. Nem csoda, hiszen az idő is olyan. Meleg van, de őszi borongós az idő.

Nagy nehezen kikászálódtam. Nemsokára jött egy úr leolvasni a vízórát. Olyan XXI. századi műszere volt, hogy én csak pislogtam. Nincs többé lemászás a csigákkal, békákkal és rovarokkal teli vízóra aknába, seprűnyél, a végén ecset,hogy azzal le lehessen törölgetni a vízóra, kicsit sáros óralapját, majd egy kicsit feljebb egy 10 cm átmérőjű nagyító, aminek a segítségével fentről is le lehet olvasni a vízóra állását. Technika kérem.

Utána átkísértem őt a Zsófi nénihez, de ő nem hallotta meg a csengőt.

Áginak is beszóltam, hogy mi csütörtökön elindulunk, de utána jöjjön át takarítani, mert eléggé fut a ház.

Visszafele Béni állított meg, hogy kérek-e egy nagy cukkinit. Gondoltam felkarikázva bepanírozom és a huzika mélyhűtőjében elvisszük ezt is az Adriára. Oda már betettem egy kis zöldborsót és egy doboz kész tökfőzeléket a nyers csirkecombok mellé.

Anikának vittem át egy kis kóstolót a cukkiniből készült tzatziki  salátából. Ha ízlik neki, akkor leírom a receptet.

Mivel már mindjárt dél van, készítettem magamnak egy kis reggelit.

Volna munka bőven, de inkább kipróbáltam az Emőkétől örökölt nyugágyat és egy kávé mellett megírtam a mai blog bejegyzést.

Megjött a meteorológia által ígért eső, amiből lehet, hogy még vihar is lesz, de itt a kúp alatt ez sem kellemetlen.

Sajnos a jósolt vihar elmaradt, sőt még a napocska is kisütött, amiből az következik, hogy mese nincs, le kell nyírnom a füvet. Ezen kívül még kigyomláltam  az egyik nagyon elhanyagolt paradicsomot. 

Egy régi adósságomnak tettem eleget, amikor az istállóban berendeztem három fiókot az M4-es, M5-ös és M6-os csavaroknak. Kezdődik a rend.

Itt volt az ideje, hogy elkezdjem feldolgozni a cukkinit. Meghámoztam, felkarikáztam, tíz percet hagytam állni megsózva, azután indulhat a panír. Az első négy karika alufóliába csomagolva ment a huzika mélyhűtőjébe, de a következő hármat már megkívántam és  kisütöttem magamnak. Nagyon finom lett, remélem a fiúknak is fog ízleni.

Úgy gondoltam, a legjobb az lenne, ha még ma este mennék Gazdagrétre és reggel onnan Dr. Berencsi Anikóhoz. Gyorsan meglocsoltam a növényeket és elindultam az alsó buszmegállóhoz. Tassi Juditnak csak be akartam integetni, de ő megállított, hogy hova megyek. Előadtam a tervemet, de ő szkeptikus volt abban, hogy ilyen későn még menne busz Budapestre. Nem probléma – mondtam -, ha már nem megy, akkor visszajövök és majd csak reggel indulok.

Kimenve a buszmegállóhoz kiderült, hogy vasárnap valóban 19:28-kor ment el az utolsó busz, most meg már ½ 9 is elmúlt. Nem probléma, megpróbálok stoppolni. Szinte az egyik autó érte a másikat. Szerintem ezeknek a fele Budapestre megy.  Hamar szembesülnöm kellett a ténnyel, egyetlen autónak sem volt kedve az  integetésemre megállni. Még egy darabig próbálkoztam, majd visszamentem a bázisra. 

Egy tapasztalattal lettem gazdagabb: manapság ilyenek az emberek.

Töltöttem magamnak egy italt és eltettem magam holnapra.