Az éjszakai viharnak nyoma se látszott. Már reggel kilenckor
hétágra sütött a nap.
Emőke lányom írt, hogy szívesen lemennének a barátnőjével néhány
napra Dömsödre. Örülnék neki, ha jól éreznék magukat ott és mi legkorábban csak
17-én délután érkezünk meg, de írtam, hogy még utána is maradhatnak.
Áron kérésének megfelelően bundás kenyérrel készültem.
Kimentem kruh-ért (nagyon finom kenyér) és vettem
zöldpaprikát is. Először 3 tojással indítottam, ami a végén már 6 lett. Nagyon
bereggeliztünk. A fiúk sokat segítettek.
Áron és Levi leültek a fa árnyékában sakkozni. Én mosogattam
és takarítgattam a reggeli után maradt romokat.
Később velem is játszottak, hol Áron, hol Levi egy-egy partit.
Áron és Levi elindultak a recepcióhoz egy kicsit
Internetezni, miközben én elmentem borotválkozni.
A huzikát a zár meghibásodása miatt csak a
kapaszkodójával tudjuk bezárni.
Találkoztam Marikékkal, akiknek nagyon megörültem. Jó néhány
éve nem láttuk egymást. Érdeklődtek Katona Sanyi után, de mondtam nekik, hogy
én se találkoztam vele évek óta. Helga kérdezte, hogy itt van-e Áron is. Kérte, hogy délután jöjjünk át.
Elhatároztam,
hogy Áronnal meg fogjuk látogatni őket és Levit is bemutatjuk.
Visszavittem a borotválkozós cuccot és úsztam egy finomat a
tengerben, majd megint azt kellett látnom, hogy a fiúk újfent Internet függőek.
Nagy nehezen elkértem tőlük a notebookot, de alig, hogy
megnéztem volna leveleimet, már jött Levi, hogy nem tudnak bejutni a
lakókocsiba. Visszasétáltam és kinyitottam a huzikát és a kapaszkodó zárját megfújtam WD 40-nel. Átöltöztek és mentek
tengerezni.
A tengerről visszajövet rögtön a recepción kerestek. Onnan
együtt mentünk Marikékhoz. Sokat beszélgettünk és szinte mindenről. A fiúk
közben majszolták a süteményeket, amikkel Marik anyuka traktált minket.
Amikor visszamentünk a lakókocsinkhoz nagy sakk
körmérkőzések következtek. Közben megtanítottuk Levinek a „Vadász és a négy
nyulacska” táblajátékot is.
Én még egy kicsit tengereztem.
Este viszont nagy vitába kerültem Áronnal, mert megint kitört rajta
az Internet elvonási tünet. Levi csak a háttérből figyelte az események
alakulását, míg meg nem tudtunk állapodni az egy órás penzummal (7-től 8-ig),
amit rendesen be is tartottak, mert tudták, hogy milyen szigorú leszek, ha nem
tartják be.
Az esti lefekvés után még olvasás, de Áron azt is kibulizta,
hogy a (letöltött) könyvet is a képernyőről olvashassa.
Villanyoltás későn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése