Kivételesen hétkor keltem. Szóltam Áronnak, hogy menjen el kenyérért, mert
különben nem tudok sütni bundás kenyeret. Én közben elkezdtem szerelni a
kis szekrény belső világítását és óránként szóltam Áronnak, hogy induljon el
végre kenyérért.
A szerelés elég jól haladt, de a kenyér még délelőtt 10-kor sem jött meg.
Ekkor már egy kicsit felemeltem a hangomat. Egyébként tudatosan küldtem Áront a
kenyérért. Nem büntetésnek szántam, de ez egy jó lecke, hogy a tegnapi
egyperces beugrás helyett, most fel kell öltöznie, ki kell hoznia a bringát az
istállóból, felvenni a bukósisakot és el kell kerekeznie a kenyérért a boltba, ami ugyancsak nem több
mint egy fél óra, de több mint egy perc.
Elkészült a finom reggeli és Áron utána folytatta az Internetezést. ½ 1-kor
már keményebben rászóltam, hogy a sorrend az, hogy először a tanulás
(feladatsor, duolingo, zongora), utána jöhet egy kis testedzés (fekvőtámasz,
kerékpár, séta, szabad levegő) és csak mindezek után Internetezhet.
Befejeztem a LED léces belső szekrényvilágítás szerelését és bevallom, egy
darabig gyönyörködtem benne, majd lehívtam Áront, hogy neki is
eldicsekedjek a művemmel és Ő is nézze meg.
Kettő körül elindultunk sétálni, Először csak a kis hídig mentünk és onnan
a holtág mellett jöttünk vissza. A gátnál kettéváltak útjaink. Áron elkérte a
kulcsot, azzal, hogy ő hazamegy, én pedig mentem vásárolni.
Vettem egy nagy üveg Kozel sört, két pár virslit, egy csomag lapsajtot és a
kínaiban egy pár cipőt télire.
Mire hazasétáltam már ott volt Levi és nagyban játszottak.
Feltettem a töltött káposztát melegedni, majd mind a két srácot hívtam
ebédelni. Tejföllel és friss kárpát kenyérrel ettük. Nagyon finom volt.
Utána egy sör mellett sakkoztam a Levivel, ahogyan szoktunk, adtam neki egy
huszár előnyt.
Este kilenc órakor, azt gondoltam, hogy Áront a kedvenc vacsorájával (meleg
szendvics, rajta tarja és lapsajt), hozzá apa készítette francia saláta
tálalásával próbáltam elcsalni az
Internet mellől, de ez csak részlegesen járt sikerrel, mert a vacsora
befejeztével visszatért a számítógép elé.
Kicsit bekapcsoltam az M1 közszolgálati TV-t, de nem sokkal lettem okosabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése