Már megint majdnem délig aludtunk.
Még mielőtt bármihez hozzákezdtem volna elgurultam a Dobos ABC-be, mert még
tojás sincs itthon.
Nem tudom, hogyan intézte, de a Dobos ABC mindig nyitva van
még vasárnap is.
Ha már ott voltam, vettem sajtot és tarját is, meg egy nagy
tejfölt.
Délben bőségesen megreggeliztünk és akkor kezdődött a közelharc: feladatsor
vagy Internet.
Sikerült egy matekot kiharcolnom, de az sem lett fényes,
hibátlan.
Még befejeztem a Katona Sanyi féle meghívólevelet és Gulyás Lacikának az
angol tanácsadást. Ki is nyomtattam mind a kettőt.
Késő délután felkaptuk a tálca palacsintát és a szekrényvilágító cuccokat,
hogy Laci bácsi bemérhesse.
Először Tassi Juditékhoz mentünk. Mi csak le
akartuk adni a nekik szánt palacsintát, de ragaszkodtak hozzá, hogy bemenjünk.
Nagy terített asztal volt és örültünk, hogy a bécsi szelet a franciasalátával
kikerülhető volt, mert jól voltunk lakva.
Jót beszélgettünk és közben
iszogattunk. Egy barackpálinka után főleg vörös bort. Áron közben a másik azobában Levivel játszott.
Később átmentünk Gulyás Laciékhoz. Odaadtuk szerény ajándékainkat. Tiszta
férfi sovinizmus volt, mert csak Laci és Lacika kaptak ajándékokat, Anna és Judit
nem.
Itt is nagy trakta volt, de itt már nem tudtuk elkerülni. Sült kacsacombok
voltak feltálalva, no meg sütemények. Tiszta koleszterin bomba ez a karácsony.
Közben Laci felhozott egy üveg pálinkát a pincéből és abból kortyolgattunk.
Azután Laci leült a műszereihez és behangolta a szekrényvilágító
tápegységet.
Mire hazaértünk nem maradt más hátra, csak beesni az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése