Áronnak ma van a karácsonyi
szünet előtti utolsó tanítási napja.
Emőkével együtt indultak el, de elindulás
előtt még lement a CBA-ba venni üdítőt és némi rágcsát a délutáni karácsonyi
bulihoz.
A legfontosabb mai program, hogy
az ETX Capital-ra tegyek fel egy kis pénzt. Ez ügyben lementem az Eleven Center
melletti K&H bankfiókba és bevittem a Postatakarékcsekkekből kiváltott pénz
egy részét és befizettem az ETX ugyancsak K&H-nál vezetett bankszámlájára.
Nem igazán értettem, hogy a Bank nem csak a pénz kivételnél, hanem a befizetésnél
is von le 0,11 %-ot, de levon.
A készpénz megmaradt részével
elbuszoztam a Citibankba, kérve Kádár urat, hogy a javaslata szerint tegyük be
valahova.
Onnan csak azért siettem haza,
mert Rita néni azt írta, hogy a fiúk már 1:00 órakor szabadlábra
kerülnek, és csak rajtuk múlik, hogy meddig maradnak a karácsonyi bulin az
iskolában.
Áron valóban korán érkezett haza
és bár a szobájában nem sikerült rendet raknia, de hamar bepakoltunk mindent (
még Mannát is ) az autóba és indulhattunk.
Kértem, hogy legyen nála minden
iskolai cucc, a feladatsor és a kotta is, mert a terveink szerint a szokásosnál
több napot töltünk vidéki telelőnkben.
A TESCO-t is hamar átugrottuk,
mert csak az üres üvegeket adtuk le és már rohantunk is tovább.
Hamar
besötétedett és vezetés közben attól szenvedtem, hogy a bal fényszóróm
tompított állásban nem világított. Isten őrizzen, hogy valaki az egyedül működő
jobb fényszóró alapján motorkerékpárnak gondoljon.
Szigethalmon megálltunk a
Húsosnál. Vettem egy nagy adag házilag nevelt u.n. háztáji csirke far-hát-at, amiben benne
volt a nyaka és a feje és két kaparó is, meg néhány pár virslit és Áronnak egy üveg Cappy-t.
Ez után már csak a Bureknél
álltunk meg egy cipóért.
A bázison Manna elindult csavarogni, mi
pedig bementünk a finom melegbe, ami még csak 17॰ C
volt, de a radiátorok már forrók voltak.
Azonnal elkezdtem készíteni a csirke pörköltöt és hozzá masnis tésztát, ahogyan Áron szereti.
Közben persze lecsúszott egy unikum is.
Amíg a vacsora készült, Gabika új
kütyüjét feltettem töltőre, és amit tudtam azt már ma beállítottam rajta.
A tejfeles csirkepaprikás után
még lecsúszott egy sör, és ha nem is túl korán, de végül mind a ketten
lepihentünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése