Viszonylag korán keltem. Az idő szép napos, de már őszies és hűvös van.
Gyorsan elgurultam a Vegyesboltba, hogy még kapjak burján kenyeret.
Útközben találkoztam G. Lacival, akinek elmeséltem a grillezővel kapcsolatos kudarcélményeinket. Laci azt mondta, hozzam el, szívesen megnézi.
Reggelire tükörtojást sütöttem füstölt szalonnán és előtte 1-1 ruszlit
tálaltam tejföllel. Utána tejeskávé és kakaó.
Felhívtuk Nóra nagyit. Talán egy kicsit jobb volt a hangja.
Dezsőtől megkérdeztem, hogy az idén honnan vegyünk fát a cserépkályhába.
Gyivi Janit ajánlotta. Fel is hívtam és rendeltem tőle 10 mázsa tölgyfát. Azt
ígérte, hogy ma délelőtt hozza. Ezért el kellett mennem, kivenni a falból
pénzt. 11-re meg is a hozta a fát. Áronnal elkezdtük felstószolni az
istállóban, de egy óra után mind a ketten elfáradtunk. Különben is nagyon
elkezdett görcsölni a hasam. Bejövet könnyítettem magamon és akkor abban
maradtunk, hogy tartunk egy kis pihenőt.
Alig hogy lepihentem, jött Levente és hozta a tabletjét, hogy installáljam
neki az IGO-t. Már csak egy SD adaptert kellett keresnem, hogy elkezdhessem a
műveletet.
Áron és Levente folytatták a fa bepakolását, amibe később én is beszálltam.
Később Áron még Leventét is lebeszélte a munkáról. Áronnak felvetettem, hogy ha
egyedül énrám marad a fa bepakolása, akkor ő akár haza is mehet. Ettől azután
megváltozott a hozzáállása és végül ketten fejeztük be a bepakolást.
A füvön maradt fahulladék összegyűjtése is egy macerás feladat volt.
Tanultam belőle és ha legközelebb fát hozatok, akkor előbb le fogok teríteni egy
nagy lepedő méretű erősebb fóliát, hogy arra billentse a teherautó a rakományát.
Délután hosszan beszélgettem Bélával a jövő heti műtétjéről. Úgy éreztem,
hogy Ő sokkal bátrabban néz a dolgok elé, mint ahogyan azt én tenném.
Feltettem az IGO-t az SD kártyájára és mivel már elindultak Ráckevére, egy
borítékban bedobtam a postaládájukba.
Még vacsora előtt sikerült elveszítenem két sakkpartit. Túl erős
ellenféllel párosítottak össze.
Vacsorára megmelegítettünk a maradékokból, de Áron annyira tele volt a
rágcsákkal és ragacsokkal, hogy hamar feladta és az egész tányért betette a
hűtőszekrénybe, mondván, majd később megeszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése