Eljött a nap, amitől már két hete szorongtam. Mennem kell a tükrözésre.
Manna ½ 5-kor közölte, hogy le szeretne menni. Áront kértem meg, hogy
engedje ki, de utána már én is nehezen tudtam visszaaludni. Már korán reggel
felkeltem és annak rendje-módja szerint készülődtem, hogy nem sokkal nyolc óra
után be tudjak jelentkezni a tükrözéses kontrollra.
Még egy gyors reggeli is belefért. Megmelegítettem egy szelet tegnapról
maradt lapcsánkát és egy nagy bögre kávét.
Odaérve, már a betegfelvételin közölték, hogy azt nem valószínű, hogy ma
megejtik a vizsgálatot, mert az épület felújítása egy hónapot csúszik.
Vártam a soromra, majd amikor behívott az adjunktus úr közölte, hogy a
kivitelező nem végzett az épület rekonstrukciójával, ezért augusztus 23-ára
áttette a vizsgálatot. Ez volt az első alkalom, amikor nem haragudtam az ásóra
támaszkodó, cigarettázó és beszélgető munkásokra. :-)
Az oda-vissza utat nem sajnáltam, mert közben tudtam olvasni.
Még délelőtt hazaértem, elvégeztem a még hátra maradt átutalni valókat és a
napi Duolingót.
Késő délután lementem a CBA-ba megvenni az alapanyagokat (köröm, krumpli,
csemege uborka, cékla stb.) a vacsorára tervezett köröm pörkölthöz. A köröm
felét betettem a mélyhűtőbe, hogy legközelebbre legyen és ne kelljen érte újra a
CBA-ba menni.
A köröm pörkölt nyolcra el is készült és finomra sikerült.
Manna este kérte, hogy engedjem ki. Mondtam neki, hogy rendben van, de
akkor reggelig nincs hazajövetel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése