Úton hazafelé

Eljött a hazaindulás napja. Elsőnek Judit kelt föl és elkezdte készíteni a szendvicseket az útra, személyre szabva, mert Ő tudja, hogy ki mit szeret, vagy nem szeret.

A fiúk most is teljes vállszélességgel segítettek az indulási előkészületekben.

Hétkor sikerült végre elindulnunk. A kemping kijáratánál a kutya sem szól hozzánk. Szerencsére ismerjük az utat, ami Zágráb felé visz. A mobil nehezen töltődött fel az autóban és néha jelezte a többi autós, hogy a huzika féklámpái állandóan azt jelzi, hogy nyomom a féket, pedig nem, csak az összekötő kábel hibás.

Szépen fogynak a kilométerek és hamarosan elérjük az első Cestarin-át, ahol mogorván közlik, hogy legközelebb ne kártyával fizessek, hanem váltsak kik készpénzt.

Nagyon jól tettük, hogy szombaton indulunk, mert a szembejövő oldalon a turnusváltás miatt 10-20 km-es dugók vannak, miközben mi akadálytalanul 80-al gurulunk. A fiúk, ahelyett, hogy gyönyörködnének a mellettünk elsuhanó tájban, a hátsó ülésen nyomják a kütyüiket. Én csak neheztelek emiatt, de Judit ezen egyfolytában bosszankodik.

Az első tankolásnál csak annyi üzemanyagot töltök az autóba, hogy bőven átérjünk Magyarországra. Itt esszük meg az első szendvicseinket és én még tejeskávét is kortyolok hozzá. Mindenki elmegy pisilni és indulunk tovább. A második fizető kapunál már tudjuk, hogy közel van a Letenyei magyar határ.

Időközönként bejelentem, hogy eddig hány km-t tettünk meg.

A Horvát határőr meg sem állít, a magyar pedig csak bekukkant a lakókocsiba és mehetünk tovább.

Közben felhívjuk Büti Ágit, hogy nemsokára érkezünk, de majd még Dömsöd előtt még újra fogunk jelentkezni.

Az első Magyarországi INA kútnál sokat kell várni, amíg sorra kerülünk, mert a pénztáraknál van a dugó. Előtte próbálom telefonon átállítani a kártyás fizetést a Forint folyószámlámra, de a Citi Bank béna hang menü rendszere ezt nem engedi, élő ügyintézővel pedig hiába beszélek, szombat-vasárnap erre nincs lehetőség. Végül Judit ad 30 pénzt és abból fizetem ki a tankolást.

Most már magyar földön gurulunk tovább. Siófok és Székesfehérvár között már sikerül bekapcsolni az IGO-t, de a térkép nem elég friss és ezért néha azt mutatja, mintha mezőn keresztül közelítenénk a Dunaújvárosi hídhoz, a kitáblázás pedig enyhén szólva szar. Közben felhívjuk Büti Ágit, hogy nemsokára megérkezünk, de majd még Dömsöd közelében újra hívjuk, hogy be tudjon engedni a bázisra, mert kulcsunk az nincs.

Már fogadásokat is kötöttünk, hogy mi lesz a km óra állása, amikor megérkezünk. Útközben még önellátó módon begyűjtöttünk néhány cső kukoricát és mire a kapuhoz értünk Ági is megérkezett. A takarításért csak a fele pénzt fogadta el, mondván, hogy abban Emőke is segédkezett.

Elkezdtük a huzika kirámolását, amiben a fiúk is segédkeztek. Leakasztottam a huzikát, de a helyére tolás még a moverrel sem ment a felpuhult talaj miatt. Végül, amikor jött Sanyi a Juditék cuccaiért, áthívtuk Zoli bácsit és mindenféle tégláknak és fadaraboknak a kerék alá helyezésével, hatan próbáltunk a moverre rásegíteni, amivel úgy-ahogy odébb tudtuk tenni a huzikát, hogy az autó előle kiférjen.

Felhívtam Nóra nagyit és jelentést tettem a megérkezésünkről.

A „vendég” munkásokat nem tudtam megkínálni egy kupica itallal, mert nem volt. Elbúcsúztunk és én gyorsan elgurultam a Dobos ABC-be egy üveg Unikumért, hogy a Juditékhoz menve bepótoljam a kupicázást.

Közben Áron kérte, hogy hadd vegyen egy forró kádfürdőt, mert az neki az elmúlt két hétben hiányzott. Ezt természetesen úgy kellett értenem, hogy a fürdő helyett áztatás a székre helyezett notebook mellett.

Hazajövet végeztem egy nagy locsolást és vacsora helyett megfőztem (a mikróban hánccsal együtt) két cső kukoricát, majd én is lezuhanyoztam és lefeküdtünk.