Reggel viszonylag korán keltem. Árontól csak
annyit kértem, hogy vigyen magával egy szem szép almát megmosva és kivételesen
ne engedje le Mannát, hogy nekem ne kelljen az induláskor keresgélni.
Reggelire csak egy nagy vajas zsemlét ettem egy
nagy csupor tejeskávéval és indultam a temetőbe. Befizettem a három urna
fióknak a 10 évre történő meghosszabbítását és megbeszéltem néhány apró
részletet a Nóra nagyi temetésével kapcsolatban. Az még mindig nem dőlt el,
hogy a Magyar Rádió a saját halottjának fogja-e tekinteni, vagy csak utal némi
költségtérítést, de a dolgok jó irányba haladnak.
Visszajövet bepakoltam mindent (Mannát is) az autóba, Áronnak írtam egy levelet és tettem rá némi pénzt, majd odaadtam Katikának
az elektromos főzőlapot azzal, hogy Sch. Éva fog érte jönni.
Induláskor elkövettem azt a hibát, hogy nem
hoztam magammal a Dömsödi kulcsot. Útközben, amikor erre rádöbbentem, arra gondoltam, hogy ez nem okoz majd nagy
problémát, ha Ági otthon van, mert ő át tud ugrani és be tud engem engedni a
házba. Fel is hívtam, de sajnos ő éppen orvosi kezelésen volt
Budapesten. Gondoltam, hogy majd megvárom, és addig bekapok egy sült hekket a
„Kukacos”-ban.
Már félúton voltam, amikor eszembe jutott, hogy be kellene kapcsolni a fűtést Dömsödön.
A „Kukacos” csak félig volt nyitva, ami annyit
jelentett, hogy elkészítik ugyan a hekket, de nem tudom, ott elfogyasztani csak
hazavihetem. Amíg a hekk készült elgurultam Imréhez, ahol azt az ígéretet
kaptam, hogy holnap reggel átvehetem a kicsit megjavított notebookomat.
Utána az elkészült hekket a sült krumplival a ház
előtt az autóban voltam kénytelen megenni, mert Ági csak később ért oda.
A házban még csak 18,5 C° meleg volt, ezért a
fűtést átkapcsoltam ELMŰ-ről TIGÁZ-ra és ezzel egyidejűleg begyújtottam a
cserépkályhába. Így ½ 7-re már egészen barátságos klíma (20,5 °C) kezdett
kialakulni.
Manna is nagyon élvezi, hogy itt vagyunk. Eszik,
iszik és ki-be járkál. Kint futkos, miközben nem is tudom, hogy miket kerget,
meg felszalad a kedvenc almafája tetejére.
Sikerült beszélnem M. Marikával, hogy
elvállalná-e a Dömsödi ház kéthetenkénti takarítását, mivel a B. Ági ezt
egészségügyi problémái miatt lemondta.
Sajnos a Duolingót mintha az utóbbi napokban egy
kissé elhanyagolnám, de ma este ráhajtok.
Még este átutaltam G. Zolinak a hat fő síelési
előlegét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése