Még reggel is langyos volt a cserépkályha.
Reggelire megmelegítettem és megettem a maradék hekket a sültkrumpli egy
részével. Kicsit feljavítottam és a krumpli mellé ketchupot, a hal mellé
majonézt tettem. Még egy tejeskávé is belefért az időbe, majd 9-kor elindultam
a piacra.
A vegyesboltban kenyeret és tejfölt vettem, a
húsosnál pedig egy kisebb füstölt csülköt és egy zacskó babot. A tervezett
csülkös bableveshez még kellet két sárgarépa és egy gyökér.
Utána belátogattam Imréhez a sérült notebookért.
Valahogyan megjavították. Szép ugyan nem lett, de legalább nem kell attól félnem,
hogy a töltés csatlakozóval a későbbiekben probléma legyen.
Amikor hazaértem rögtön elkezdtem a bablevessel
törődni. Először csak beáztattam a csülköt is meg a babot is.
Alaposan megvizsgáltam a notebookot és nem azon
szomorkodtam, hogy csúnya lett, hanem annak örültem, hogy funkcionálisan
tökéletes.
Már dél fele járt az idő, amikor, először csak a
csülköt feltettem főni. Akkor még csak az alap fűszereket tettem mellé (fekete
bors, köménymag, vöröshagyma, fokhagyma). Két óra múlva, amikor már majdnem teljesen
puhára megfőtt, akkor tettem bele a beáztatott babot, sárgarépát, gyökeret,
zellert, karalábét, újhagyma szárat és feldarabolva két nagyobb szem krumplit.
Hagytam, hogy kis lángon minden jól összefőjön,
és amíg főtt meggyúrtam a grízgaluskát csipetkének.
Közben Áron telefonált, hogy nemsokára megérkezik
a busszal Dömsödre.
Nagyon megörültem neki. Kimentem érte a
buszmegállóhoz és együtt hazajöttünk. Gabikának írtam, hogy jöjjenek át
megkóstolni a csülkös bablevest és közben bekapunk egy unikumot, utána pedig
kávézunk.
Áronnal ketten csipegettük bele a zubogó levesbe
a lisztből és grízből meggyúrt galuskát.
Mire végeztünk a csipegetéssel, Feri bácsi
egyedül jött. Hármunknak tálaltunk. Aki akart az tehetett bele Erős Pistát és
tejfölt. Mindenki szerint nagyon jóízűre sikerült a kaja. Utána Feri bácsi
segített beakasztani a rugót a felhajtható ágyneműtartós heverőbe.
Este még sikerült kinyomtatnom a kérvényt a
Magyar Rádió felé, amit majd a többi papírral együtt be kell vinnem Ildikónak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése