Diótorta

 

Én is 8 óra után ébredtem, de Áront még ½ 11-kor is alig tudtam kiugrasztani az ágyból.

Kimentem diót szedni, sőt még szép almákat is találtam, Emőke pedig biztosan örülni fog a sok csipkebogyónak, amiből lekvárt és teát lehet készíteni. Állítólag nagyon sok C vitamint tartalmaz. Emőke minden ősszel azt mondta, várjam meg, amíg a reggeli hideg egy kicsit megcsípi, és csak akkor szedjem le. Megcsípte.

Ma délelőttre terveztem diótorta sütést. Lassan dél van és még meg se találtuk a diódarálót. Hiába küzdök a rendetlenség ellen, legyőzni nem tudom.

Reggelire Áron elővett a mélyhűtőből egy sütni való kolbászt és azt tette serpenyőbe. Mellette disznósajtot és csalamádét tett a tányérra és a tejeskávémat is ő készítette el.

A diódarálót annyira nincs meg, hogy át kellett mennem Bénitől kölcsönkérni egyet. Amíg Áron darált, addig elkezdtem a mai blogot és a Duolingót.

Egyszerűen versenyfutás van az idővel. Felvertem a tíz tojás fehérjéből a habot, Áron pedig kevergette a duplafalú kis fazékban a sárgáját, amibe ugyancsak került 25 dkg porcukor. A sütőt előmelegítettem, a darált diót pedig bekevertem a már megcukrozott tojás fehérje habhoz. Egyre izgalmasabb a történet. A tepsit kibéleltem sütő papírral, és zsupsz, bele a keverék. Kicsit hígnak, kicsit kevésnek találtam, de majd csak megduzzad a 180 ॰C alatt.

Közben kezdtem berendezni a dobozt, amiben majd Bristolig eljut. Abban még el kell, hogy férjen az összes „Samó” dió, meg a tepertő, ami Bristolban nem is létezik.

Később kellett vinnem Marikához Áron új fekete bőr zakóját, Hogy az könnyebben gombolható legyen.

Húsz perc múlva teljesen megsült a „tészta”, amiben persze semmi liszt nincs és közben a kenőcs is megkapta az 50 gramm vajat és az 50 gramm holland kakaót. A tésztát felvágtam három részre és kezdődhetett a kenőcs felvitele.

Sziszifuszi meló volt, még akkor is, ha nem számítom bele a díszítő diókat és a közepén a dió darabokból kirakott „41” feliratot.

Az tartotta bennem a lelket, hogy lelki szemeimmel láttam, ennek mennyire fog örülni a hat fős család Bristolban. Minden bekerült a dobozba és a doboz az autóba.

Csomagolás, indulás haza.

Útközben még beugrottunk Judithoz, mert Pongónak félretettünk egy kis csontot és kértem Juditot, hogy hozzon a special LOCTITE-ból egy keveset, hogy a WC deszka támasztót fel tudjam ragasztani.

Onnan már csak M. Marikát kellett útba ejtenünk, hogy a bőrzakót átvegyük. Még világosban tettük meg a hazafelé vezető utat. Így könnyebb az autózás.

Katika kivarázsolt minket a szarból, nagy tisztaságra érkeztünk.

Itthon a dobozba még beleerőltettük a töpörtyűt és Arti itt felejtett fogkeféjét.

Emőkének átvittük a neki szánt almákat, diót és a csipkebogyót. Én megfürödtem és elkezdtünk vacsorázni. A csonttányér mellett volt egy „adomány” tányér is, amit Manna nagyon díjazott.