Azt
hiszem, hogy el fogom kobozni Áron kütyüjét. Nem képes a helyzetnek megfelelően
aktiválni az ébresztőjét. Miért kell nekem még szombaton is felébrednem ½
6-kor, amikor aludhatnék végre 7-1/2 8-ig is. Áron persze alszik, mint a bunda
és nekem kell lemennem, elzárni az ébresztőjét.
9-kor
indultam el a piacra, de Áront meg sem próbáltam magammal vinni. Megvettem a
tortához a tíz tojást és a holland kakaót. Ezen felül csak egy szem bogyiszlói
paprikát és egy csokor újhagymát vettem. A csavaros szaküzletből a fenti WC ülőkéhez való speciális méretű
csavarból vettem 10 darabot. Ott mindig bajban vagyok az árral, mert amit a bácsi
mond (most 30.- forint), annak én a legszívesebben a tízszeresét szeretném
fizetni, de nem fogadja el.
Otthon
hozzákezdtem a reggeli készítéséhez. Sok szalonna, sok hagyma, sok tojás.
Tálaláskor Áron, anélkül, hogy kértem volna, kiment és szedett néhány szem
lucullus paradicsomot.
Reggeli
után én kimentem diót és almát szedni, majd hozzá is kezdtem a diótöréshez.
Amikor már úgy éreztem, hog a dióbél bőven megvan 35 dkg, megmértem és 40 dkg
volt. Áron szerint legalább marad a díszítésre is.
Közben
föltettem a csirkeaprólék levest is főni.
Amíg
az főtt megjavítottam a felső fürdőszobai WC deszkáját. Egy támasztó ütköző még
hiányzik, azt vagy meg kell venni, vagy valamilyen jó ragaszóval a csapok
nélkülit fel kell ragasztani.
Átmentem
Laci bácsihoz és kértem tőle 10 dkg okosságot az újólag beszerzett elektronikai
cuccokhoz, meg hogy érdeklődjek Lacika egészsége felől. Lacika ügyében még
bizonytalanok az orvosok. Az okosságot megkaptam, sőt Judit kérte, hogy még a
töltött káposztájukat is kóstoljam meg.
Nyolc
hónapos Benedek unokájuk nagyon helyes. Sokszor rám csodálkozott.
Hazajövet
Áronnak is megmelegítettem egy tál csirkelevest. Neki ízlett és abból
adományozott Mannának is. Utána bevezetett a kémia rejtelmeibe. Igyekeztem
értelmes arcot vágni a dolgokhoz. Miután orvul megette az egész zacskó
csipszet, felajánlotta, hogy odatesz egy pattogatott kukoricát a mikróba.
Bár
jó meleg volt, azért a hangulat kedvéért begyújtottam a cserépkályhába, no meg
azért, hogy emiatt a kazánnak ne kelljen erőlködnie.
A
blog frissítés után, levelezés, átutalások és Duolingó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése