Nyolc óra előtt
ébredtem. Azt tervezem, hogy ma lefestem fehérre a szigetelt falat. Szerintem
nem lesz nagy munka, csak majd arra kell vigyázni, hogy ne nagyon csöpögjön le
a festék, és ha már lecsöpög, akkor a védőfóliára kerüljenek a cseppek.
Áron még
alszik, amikor már hozzákészülődök a festéshez. Letakarom az ágyat a fóliával,
úgy hogy még a fal mellettire is jusson a fóliából, keresek egy jó széles
(10-12 cm-es) ecsetet és rajta.
Hamar feladom
és abbahagyom a festést, mert a selyemháló négyzetrácsai látszanak (kidomborodnak) a festék
alatt. Pályamódosítás: a hálót felragasztó anyagból fogok először annyit felvinni, hogy
egy széles spaklival kisimítva eltűnjenek a háló rácsai. Még az is
előfordulhat, hogy utána glettelnem kell. Nem probléma, időm van, a szigetelés
hőtani szempontból már 100 %-os. Mindig egy kicsit előrébb lesz a projekt,
csinálom.
Közben Áron már
annyira ébredezik, hogy egy jó reggelt kívánt. Arra gondoltam, ha felkel, akkor
egy rendhagyó reggelit fogok javasolni (No tojás, no szalonna) csak néhány
szelet bejgli, tej és tejeskávé.
A kis kézmosónak
megcsinálom a szifon tömítését.
Utána egy rövid
időre átmentünk Juditékhoz. Átvittük a fekete bőr tárcát, amit még karácsonyra
ígértem és a Pongónak a velős csont maradékát.
Közben átjött
Zoli bácsi, hogy befejezze a konyhakert felásását.
Kint nagyon
szépen süt a nap, Manna is kiment. Ha rá tudom beszélni Áront, akkor mi is
teszünk egy téli sétát.
Begyújtok a
cserépkályhába csak a hangulat és a 23॰C kedvéért.
¾ 6-kor az
ebcsora tálalva. Ebédnek késő, vacsorának korán, ezért ebcsora.
Szegényes a
felhozatal: sült csirke és fasírt, mellé lecsó BBQ szósszal és rakott krumpli.
Közben megjön Manna és azt kérdezi, velem mi lesz? Mi lenne? Áron csipeget neki
a sült csirkecombból. Nagyon rossz dolga van ennek a macskának.
Áron késő estig
el van foglalva Interneten keresztül Kamellal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése