Már a reggelem
jól kezdődött. Bár Áronnak ma „0”-dik órája volt, mégis időben indult el a
suliba és almát is vitt.
Morogni
szoktam, ha valami elromlik. „Lépten-nyomon el kell valaminek romlania?” De ma
ez is fordítva történt. Csak úgy próbaképpen feltettem töltőre a már egy éve
rossznak elkönyvelt bluetooth sztereo hangszórót, aminek a hátára alkoholos filctollal
ráírtam, hogy: „1/2”, jelölve ezzel azt, hogy ez (már új korában is) csak fél
hangerővel szólt. Egy óra múlva kipróbáltam és – láss csodát – 100 %-osan
műlödött. Úgy látszik egy év kellett ahhoz, hogy magától meggyógyuljon.
Igaz, hogy a
délelőttöm nagy része elment a levelek írásával és olvasásával, de azért még
dél előtt sikerült lejutnom az orvosi rendelőbe, hogy néhány itthon elfogyott
gyógyszerre felírassam a receptet. Rögtön ki is váltottam a gyógyszereket.
Orbán Viktor miniszterelnök úrnak innen üzenem, hogy vesse össze a nyugdíjas
kosár inflációját az általa nagylelkűen beígért 0,9 illetve 1,6 %-os
nyugdíjemeléssel 2017-re, mert a gyógyszer árak változása azzal nincs köszönő
viszonyban.
Közben
telefonon hívott Böbe doki, hogy menjek be a World Account Centerbe megnézni a
Posttrader új bemutató termét, ahol ugyancsak nem nyugdíjas pénztárcákhoz
szabott áru speciális, szemüveg nélkül is élvezhető 3D-s TV-k, tabletek és
kütyük vannak kiállítva.
Bementem.
Mindent összefoglalva, a termékek szépek, az árak csúnyák.
Hazafele a 8-as
buszon elolvastam a 3D-s eszközökről szóló anyagot és jó korrektor módján
telefirkáltam, kijavítva az általam vélt hibákat.
Hazaérve
leültem a notebook elé és a hibajegyzéket átküldtem Böbének.
Manna
össze-vissza kószál. Olyan jó dolga van, hogy nem tudja eldönteni, hol szeretne
lenni jobban, kint a szabadban, Emőkénél, vagy nálunk. Ahogy a német mondja:
Die Wahl hat, hat die Qual.
Végül úgy
döntött, hogy hozzánk jön (szerintem nagyon kifinomult az emberismerete).
Először evett, majd befeküdt az éppen a zöld széken száradó friss tiszta
lepedőre.
Közben hazaért
Áron is, arról referált, hogy jó napja volt a suliban.
Katie-vel azt
beszéltem meg, hogy a Teamviewer feltelepítése után a távolból megnézem, hogy
neki miért nem sikerült belépnie a Duolingóba.
Az eredmény az
volt, hogy Kati véletlenül arab nyelvet állított be háttér nyelvnek. A hibát
sikerült kijavítanunk és Katinak nagyon tetszik a program.
Áron lement a
kis kínaiba és hozott vacsorát.
Azt nem láttam,
hogy meddig haladt az iskolai leckéivel, mert elment fürdeni, ami nála a kádban
való áztatást jelenti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése