Bluetooth

6:20-kor mentem be Áronhoz és kértem, hogy időben keljen fel ahhoz, hogy hét óra előtt el tudjon indulni. Ekkor még az volt a reakciója, hogy: rendben. Ahogy már vészesen közeledtünk a hét órához, Áron kijelentette, hogy ez egy baromság (mint minden, amiket én javaslok.)

Hét óra után a helyzet nagy balhéba fordult, én ugyanis, ahogyan azt korábban ígértem, bezártam a lakás ajtaját. Ha Áron a több hónapos könyörgésem ellenére sem tud hét előtt elindulni, akkor ne menjen az iskolába. Azért kértem, hogy hét előtt induljon el, hogy nekem ne kelljen azon izgulni, hogy sietségében alászalad egy autónak. Eddig két késése van és két igazolatlan hiányzása, mert a késői kapkodás miatt nem vitte be tornaórára az uszoda cuccait.

Áron, nagy lakáskulcs keresésbe kezdett és még az is megfordult a fejében, hogy az ablakon keresztül hagyja el a lakást. Végül kinyitottam az ajtót és ingerülten zavartam el a suliba.

Napközben megvizsgáltam, hogy a Go Angol anyagokat, hogyan tudnám hatékonyan felhasználni az angol tanításához. Minden nagyon jól alakult, csak az Acer Notebook nem akarta látni a Bluetooth-os sztereo hangszórót. Egy darabig szenvedtem vele, majd a Bélát hívtam segítségül. Ő azt mondta, hogy délután 3-kor térjünk vissza a problémára.

B. Palinak felvittem az elmosott kcsonyás tányérját egy naranccsal és mondtam neki, hogy a kocsonyájának egyetlen hibája az volt, hogy finomabbra sikerült, mint amilyen az enyém volt.

Közben a postás bácsi meghozta nagylelkű vezérünk Erzsébet utalvány ajándékát, amivel lementem a kis kínaiba venni ebédet és vacsorát, hogy egy 1000-es címletűnek rögtön a seggére verjek. (Drága Rózától tanultam ezt a kifejezést. Nyugodjék békében és tudnia kell, hogy sokszor és nagy szeretettel gondolok rá és nem tudom megszokni, hogy nincs).

 Az édes-savanyú- csípős levest azonnal meg is ettem, az amerikai mézes csirkéket, pedig eltettem hármunknak vacsorára.

Amikor már Béla is jobban ráért, együtt kezdtük keresni a megoldást. Nélküle persze nem jutottam volna eredményre. Közben elővarázsoltam, egy utoljára kb. tíz éve használt USB-s Bluetooth kulcsot, amit végül sikerült a notebookra feltelepíteni.

Ugye-ugye; az nem állja meg a helyét, amit egy korábbi blog jegyzeteimben hirdettem a „Rend”-ről, hogy „amit már évek óta nem használunk, azt ki kell dobni.” Most mit kezdenék nélküle?  Rend lenne, de bluetooth kulcs nem lenne.

Béla pedig nem csupán nagyon ért az informatikához, de abban is különbözik az átlagembertől a probléma megoldásban, hogy az első néhány kudarcnál nem adja fel. Megy tovább és addig-addig kapaszkodik egyre magasabb sziklákra, amíg el nem jut a tetejére, a megoldásig.

Úgy emlékszem, hogy Hemingway írja az „Öreg halász és a tenger” mottójaként, hogy: „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha.”

A rendszer működött és még azt is kipróbáltam, hogy ha mindent kikapcsolok, mindent kihúzok, akkor az újra bekapcsolásnál kell-e valamit állítgatni, vagy már mindenki, mindenre emlékszik. Így is lett, az újbóli bekapcsolásnál már minden automatikusan működött.

Áron négy óra körül megjött a suliból, de a jég nem olvadt fel, nem is beszélgettünk egymással. Este az  átvitte az amerikai csirkét az Emőkéhez és együtt vacsoráztak.