½ 9-kor
ébredtem. Nehezemre esett felkelni, mert tudtam, hogy a másik szobában vár rám
a munkálatok után hátrahagyott rumli és a kosz. Pedig előbb-utóbb azzal is
szembe kell nézni.
Mannától nem
tudok fogat mosni, mert a mosdókagylóban fekszik.
Nagyon sokáig
lustálkodtunk.
Reggeli után kísérletet
teszek arra, hogy kicseréljem a jobboldali fényszóró izzót. Már régóta
gondolkozom azon, hogy be kellene szereznem egy pár – vagy inkább három –
LED-es H7-es izzót, azok nem valószínű, hogy évente kiégnek.
A szerelés
nagyon nehezen megy, de végül valahogy sikerül betenni, de a helyére pattintani már nem. Majd egy szakembert megkérek,
hogy pontosan igazítsa be.
Ahogyan az idő
telik, úgy érzem, nem fogok ma ebédet készíteni, majd valahova betérünk
(Kukacos, Tündérkert).
Így is lett. A
Tündérkertben Áron rántott sajtot rendelt sült burgonyával és tartármártással,
én pedig egy egyszerű harcsa, ponty vegyes halászlét, lehetőleg sarka
kenyérrel.
Ott éppen egy
nagy mulatság volt, a Huligánok zenekar ünnepelte fennállásuk húsz éves
évfordulóját. A dobosuk oda is jött az asztalunkhoz és üdvözletét küldi Ádámnak,
mint a Besh O droM ütősének.
A hazafelé úton
kiderült, hogy az autó fűtésével baj van. Lehet, hogy csak a levegőt befúvó
ventilátor, de más is lehet a probléma. Ennek kiderítése holnapra marad.
Amikor
felmentünk a lakásba nagy tisztaság és rend fogadott. Mind a ketten áthűltünk
az úton ezért vettünk egy forró fürdőt.
Áron még ½
11-kor azon vitatkozott, hogy kell-e villanyoltás vagy se.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése