½ 7-kor, mint a
többi reggel, keltettem Áront, de még így sem sikerült hét előtt elindulnia.
Azt nem tudom, hogy vitt-e magával almát és narancsot, de úgy látom, hogy a
Mannát leengedte.
Adrit hiába
vártam reggel, nem jött, viszont holnap ő vár engem a rendelőben ½ 11-re.
Elindultam
Budaörsre a BUBUVill-be, hogy nézzék meg a fűtő ventilátort, az általam félig
betett fényszóró izzót és a szivargyújtó biztosítékát. A Fűtőventilátoron
kívül mindent megcsináltak. A fényszóró izzó helyére csattintása közben a
szerelő is szentségelt és neki is több mint fél óráig tartott, pedig a
szervizben jók voltak a fényviszonyok. Amikor közben szusszant egyet, elmondtam
neki, hogy 30 évvel ezelőtt a Zsigulimon, az országúton éjjel, a törött
balkezemmel, ugyanez a művelet ½ percig tartott. Ja, kérem, azóta sokat
fejlődtek az autók. A fűtőventilátorral pedig majd jöjjek vissza az ünnepek után, mert erre most nem érnek rá.
Teljesen
áthűlve értem haza, de egy forró tea segített.
Áron kora
délután ért haza. El kellett vele beszélgetnem néhány dologról. Többek között
arról, hogy nekem miért az @Napló -ból kell megtudnom hétfőn, hogy ő miből
kapott rossz jegyet az elmúlt pénteken.
Áron az egész
családnak beszerezte a kis kínaiból a vacsorát és annak Emőkére tervezett
részét át is vitte neki. Emőke küldött nekem egy üvegben finom levest, de azt
félretettem holnapra. Jól fog jönni a fogorvosi beavatkozás után, amikor semmi
harapnivalót nem ehetnék.
Este hatra volt
megbeszélve K. Szilvivel, hogy feljön és átértékeljük a kölcsön szerződését, de
se nem jött, se nem telefonált.
Én este tízig
angol oktató anyagokat állítottam össze, de közben időnként és időarányos
hangnemben kértem Áront, hogy kezdje el az esti lefekvési ceremóniát.
¼ 11-kor
elszakadt a cérna. Hiába hivatkozott arra, hogy neki Emőke megengedte, hogy
csak ½ 11-kor menjen lefeküdni, ez nem volt igaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése