Áron
szerencséjére ma csak kilenc órára kell beérnie a suliba, de még ez sem
mentette meg attól, hogy elkéssen. Bár három ébresztő volt a szobájában (a
rádiós „atom” óra, a nagyi ébresztőórája és az én kütyüm, amit gondosan
lenémított), mégis nekem kellett ½ 9-korbemennem, hogy felébresszem.
Nagyon gyorsan
elhagyta a pályát, persze a fogmosás és a rendcsinálás az elmaradt.
Nem sokkal
később hívott a negyedik ingatlanos, hogy beszállna a közvetítésbe, csak
küldjek át fotókat a bérbe adandó lakás belsejéről.
Adri 10 óra
után hívott, hogy legközelebb nekem kell csinálnom náluk a csülkös bablevest,
mert az ő főztje nem lett olyan finom, mint amit én csináltam.
Délben inkább a
kis kínait választottam, minthogy itthon barkácsoljak valami ebédet.
Áron úgy jött
haza, hogy a suliban nem volt semmi rendkívüli.
Megjött egy
nyomtatott áramköri panel Kínából, de még pontosan nem tudom, miként fogom
felhasználni. Annyi már biztos, hogy tanulni fogok belőle.
Áron segített
bepakolni a mosógépet, és amikor megtelt el is indítottam.
Áron meggyőzte
Emőkét, hogy ma már eleget tanult, így azután már foglalkozhat a számítógéppel.
Ebbe nem szóltam bele, de szívesen átnéztem volna az iskolai készülődését.
Manna közben
kérte, hogy le szeretne menni, úgy hogy Áron le is vitte.
Én még egy
picit angoloztam, majd kiteregettem a nagymosást és 9 óra környékén már
előkészítettem Áront a villanyoltásra.
Kértem, hogy
mind a három ébresztő óráját állítsa be, nehogy megint a kelleténél később
ébredjen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése