Reggel ½ 7 után
bementem Áronhoz, hogy jelentsem, mennyi az idő, majd az ágyamba visszabújva
úgy érzékeltem, hogy ha nem is egy perccel hét előtt, de egy perccel hét után
becsukódott mögötte a lakásajtó. Már ez is nagy haladás.
Jómagam még
aludtam egy sort, azután amikor felkeltem és lementem a CBA-ba, vettem a reggeli
lakomámhoz egy pár debrecenit és hozzá tormát, mert otthon csak mustár volt.
Ezen kívül vettem Juditnak a kedvenc italából egy kis üveggel, mert ma lesz a
Közhely karácsonyi ünnepség és gondoltam meglepem vele.
A reggeli
lakoma után megnéztem, hogy milyen restanciáim vannak. Elindítottam a mosogató gépet,
és amikor az végzett, Emőke is áthozott egy adagot, hogy amikor a mi adagunk
mosása lement, akkor az övéivel folytassuk.
Áron négy óra
körül hazaért. Örömmel újságolta, hogy bár holnap lenne „0”-dik órája, de az
első két óra elmarad és így csak 9-re kell mennie. Rögtön átküldtem Emőkéhez,
hogy pontosítsa vele az esti indulást a Közhelybe. Addig még sok időm maradt, ezért
megpróbáltam a Miracast eszközt beüzemelni. Bár Béla is adott némi távsegítséget,
de az eredmény elmaradt.
Mind a hárman
szépítkeztünk egy kicsit és ½ 6-kor tudtunk indulni. Áron még beugrott a CBA-ba
harapnivalókért, majd 8-as busz és 61-es villamossal érkeztünk és csak pár
percet késtünk. Katie szemmel láthatóan megörült az érkezésünknek és a
szünetben Emőkével is és Áronnal is váltott néhány szót. Nekem Manna és Judit
hiányoztak. Manna sajnos ágynak esett. Juditról meg nem tudni, hogy miért nem
jött el, mostanában nagyon sűrű az élete.
A karácsonyi
party szinte telt ház volt a Közhelyben. Nekem tetszett, de Áron egy kicsit
unta.
Olyan nyolc
körül indultunk haza. Áron még elkérte a kütyümet és szerintem a lefekvés után még
sokáig azon olvasgatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése