A családi program már
terv szerint is kizökkent a megszokott kerékvágásból. Áron ma nem jön velem
Dömsödre, mert holnap be kell mennie a suliba, hogy a ballagó diákoknak
útvonalat díszítsen. Vasárnap pedig osztálykirándulásuk lesz és Tatára mennek,
ahonnan csak kedden térnek vissza.
Az én reggeli programom,
hogy megyek az autóért kudarcba fulladt, mert az csak délre lesz kész.
Addig összekészülődtem,
a reggelihez hoztam egy palack tejet és átmentem Emőkéhez, hogy mit tehetek a
gyógyulásáért. A készülődésben egy kis
öröm ért. Szembesülnöm a rendetlenségemmel rossz élmény, de amikor végre
megtalálom, amit már két napja keresek az jó. Meglett a "Dear Sir" (Tanár úr kérem) című könyvtári könyv.
Katika sóletet hozott, aminek csak a kisebbik felét
ettem meg, a többit meghagytam Áronnak.
Mire mindent
összerámoltam, már mehettem is az autóért. A Renault karosszéria műhely még
tömegközlekedéssel sincs messze. 8-as busz a Kelenföldi pályaudvarig és egy
megálló a 47-es villamossal.
Amikor odaértem, az
autót már csak lemosták, kiporszívózták és törölgették. Hazavittem és elkezdtem
bepakolni Mannát és a vinnivalókat.
Emőkénél hagytam pénzt
Áronnak és csak annyit kértem, hogy ne Internetezzen.
Első állomás a CHS volt,
mert mostanra ígérték, hogy megjön a TP Link Smart Plug (okos dugalj), amivel
tervezem leváltani a SIM kártyás Dömsödi Fűtés távoli bekapcsoló rendszerét.
Onnan már egyszerű volt átmenni a TESCO-ba.
Mannának vettem egy
prémium minőségű nedves kaja csomagot, magamnak pedig egy zöldségekben gazdag csirkeaprólék
leves összes összetevőjét.
Már egy kicsit be volt
borulva, mire Dömsödnek vettük az irányt. Azután félúton egyszerűen leszakadt
az ég. Elérve a bázist már egy kicsit enyhült a zuhogás, de még esett.
Amikor mindent
kirámoltunk, kibontottam a Smart Plug szerkentyűt. Hamar meg is találtam azt a
pontot, amit majd vezérelnie kell, de a Wifi router-rel nem tudtam felvetetni a
kapcsolatot.
A kudarcot némileg
feledtette a TV-ben a Dunán a Virtuózok versengése. Némely produkciót csak tátott
szájjal tudtam hallgatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése