Magam is csak nyolckor ébredtem. Szép komótosan készülődtem, mert ahhoz, hogy 11-re kiérjek Szentendrére a megbeszélésre, bizony 10 óra előtt kell elindulnom.
Hiába indultam el – azt gondoltam - időben, a nagy dugóban, mégis csak nyolc perccel 11 után értem oda a megadott címre. Gyönyörű környezet és félig, háromnegyedig már elkészült a létesítmény, de kifogytak a pénzből és szükségük lenne támogatókra vagy legalább kedvezményes hitelre. Fogok azon gondolkozni, miként tudnék nekik segíteni.
Hazajövet csak az @Naplóból értesültem, hogy Áron is beszerezte a 13-ik késését.
Belekezdtem a Telekom Internet szolgáltatás átköltöztetéséhez Emőke lányom lakásába. Ez a nem teljesen pofon egyszerű folyamat azzal az egyetlen előnnyel járna, hogy Áron nem tudná olyan egyszerűen elérni az Internetet, mint jelenleg. Most ugyanis nem csak WiFi-n keresztül, hanem RJA kábelen is el tudja érni a routert.
Áron négy órakor megjött a suliból és lepihent, természetesen a notebookkal és ez kis megszakítással egészen kilenc óráig tartott. A megszakítás alatt hozott mindhármunknak vacsorát a kínaiból, de Emőke még nincs itthon.
Áron este önként
ígéretet tett, hogy holnap reggel 7 előtt el fog indulni a suliba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése