20180723 hétfő
Nyolckor még lustálkodtam, de azután kezdődött a nap.
Áron és Leó kilenckor indultak el a CBA-ba, hogy a
reggelihez még beszerezzenek pár dolgot. Azt tudom, hogy a legfontosabb a Leó
kedvence, ami a szigetországban nem is létezik, az a disznósajt.
Letöltöttem a notebook-ra és az okos telefonra is a Wunderlist-et. Akinek nincs esze, legyen
notesze.
Emőke áthozta a megmosott gyümölcsök felét, de a fiúk csak a
ragacsokból kértek. Mindenki megreggelizett a kedve és az ízlése szerint.
Emőke áthívta Leót a kimosott ruháiért és mint mosónő egyben
felmondott. Áron azt javasolta, hogy vegyünk egy új mosógépet, én pedig
felhívtam a szerelőt, aki szerdára igérte, hogy kijön megjavítani a miénket.
Vacsorára elkészítettem a káposztás juhtúrós sztrapacskát sült
csirkecombokkal, de úgy tünt, hogy senkit sem érdekelt, pedig ehhez fel kellett frissítenem az Á. Istvántól megtanultakat, sőt a krumpli reszelőt is tőle kellett, hogy elkérjem.
Az alapanyagokért (krumpli, jutúró, káposzta és csirkecomb), még lementem a CBA-ba és nekiálltam reszelni.
Nem mondom, hogy hamar elkészült, mert macerás kaja.
Áronnak szóltam, hogy terítsen meg és szóljon az
illetékeseknek, hogy vacsora, de ez nem érdekelte.
Később még tettem egy utolsó kisérletetet, azután feladtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése