Gazolás

20180701 vasárnap

Hét órakor ébredtem. Az utóbbi dőben már többször előfordult, hogy légszomjszerű érzésem volt. Nem kellett volna azonnal utánaolvasnom, mert ez feléleszti a szunnyadó hipochondriát.

Odakint süt a nap. Nincs is annál jobb dolog, mint kiülni a kúp alá és ott fogyasztani el a reggelit.

Csak ne lenne a kertben is ugyanolyan rendetlenség, mint bent a házban.

Vannak emberek, vannak családok, akiknek a lakásában, a kertjében olyan rend van, mintha ott nem is lenne élet, csak időnként megjelenik egy rendrakó brigád és tesz arról, hogy minden glédában álljon. Erre nem vágyom, de biztosan létezik egy középút, ahol élet is van, meg rend is van.

Délig egy kis kertrendezés. A mai projekt az egyetlen szőlőtőke aljának kigyomlálása. Erre a munkára Áront is sikerült segítségül hívni, bár szerinte ez még az első öt évben nem fog szőlőfürtöket hozni.

Én még a konyhakertben is folytattam a gazolást és egy paradicsom növendéket is sikerült a tejfölös pohárból a földbe átültetni. Lassan már olyan sok paradicsomunk terem, hogy nem győzzük majd elfogyasztani.

 

Délben elkezdtem készíteni a meggylevest. Elég macerás munka. Már az 1 kg megy kimagozása is kitartást igényel. (cukor, szegfűszeg, reszelt citromhéj, fahéj) és még sok más kell bele, de a legnagyobb odafigyelést a tejszínes rántás igényli, nehogy csomós legyen.

Árt-e a hűtőszekrénynek, vagy sem, nem érdekelt, a kész meggyleves ott landolt, mert a terv szerint a forróra sült grillcsirkéhez jéghideg meggyleves dukál.

Mire nekiláttunk a késő délutáni ebédhez, ha nem is jéghideg, de hideg lett a meggyleves, amit a grillcsirkéhez a kúp alatt tálaltunk.

A csirke mellhusából jutott Mannának is, amit kellőképen díjazott.

Áront kértem, hogy a kigazolt zöldet gereblyézze össze és vigye a komposztálóba, de ez nem nagyon megy neki.

Hétkor kezdődhetett a menetrend szerinti locsolás.