20180715 vasárnap
Itt dübörög a nyár. Manna az éjszakai turnéján csak az
ösztöneire hallgatott és még be is akarta hozni a döglött madarat.
Emőke jelentése szerint Áron időben és rendben elindult az
osztálykirándulásra. Én biztosan csak azt néztem volna meg, hogy vitt-e magával
elegendő váltás fehérneműt, az iratait, fogkefét, valami olvasni valót és
készített-e egy két példányos leltárt, mert a csomagja hazafelé rendszerint kisebb szokott lenni, mint odafele.
Emőke arra koncentrált, hogy legyen zsebpénze és, hogy az
útra vigyen magával szendvicseket.
Reggeli után érdeklődtem Emőkénél a hogyléte felől és, hogy este
mit vigyünk neki, de ő azt mondta, hogy semmire sincs szüksége, inkább élvezzük
tovább a nyarat. Ez a legkönnyebb.
Az ebéd a hőség miatt kimaradt.
Összeraktam az egyik Raspberry Pi 3-at. Nemsokára üzembe is helyezem.
Először este hét körül merült fel, hogy valamit kellene vacsorázni, de előtte mindenképpen végeztem egy nagy locsolást.
Egy unicum után a vacsora a tejfölös csirkepaprikás utolsó előtti adagja lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése