20180729 vasárnap
Nyolckor ébredeztem.
Hiába próbálkoztam felkapcsolódni a netre valami miatt nem
ment. Ahhoz még lusta voltam, hogy a hibának utánajárjak.
Offline csak a „Három ember egycsónakban.” olvasására voltam
kényszerülve.
Az éjszakai szúnyoginvázió borzasztó volt. Bármennyire
szerettem volna nyitott ablak mellett pőrén aludni, az csak csukott ablaknál
állig betakarózva ment.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat mára Vörös hőségriadóval
ijesztget, de amíg a ház ilyen jól le van szigetelve és működőképes a klíma, no
meg ilyen közel van a Duna, addig nekünk nincs megijedni valónk.
A fürdőszoba ma bővített kiadásban szerepel. Estére Emőke
lányom nekem is vett jegyet a Városmajori Szabadtéri Szinpadi Rákász Gergely orgonakoncertre,
ezért borotválkoznom is kellet, no meg manikűr.
A kései reggelire (12:00) Áron az időeltolódása miatt sem
tudott lejönni.
A nagy hőséget egy úszással próbáltam kivédeni.Úszás közben
Kláriék stégje mellett elhaladva Klári figyelmeztetett, hogy a Polgármesteri
hivataltól parlagfű ellenőrzéseket tartanak, amit már jó előre bejelentettek és
ahol szabálytalan portálokat találnak, ott a nem kívánt parlagfűmennyiségétől
függően 50 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedő pénzbírságot vetnek ki.
Még vizes fürdőnadrágban elkezdtem a utcai fronton
kihuzigálni a parlagfüvet. Amikor már egy órai munka után láttam, hogy ezzel ma
nem leszek készen, szóltam Áronnak, hogy jöjjön le segíteni. Azt mondta, hogy
most nem ér rá (Internet) és különben is ő nem volt itt Dömsödön, amikor ez a
parlagfű megnőtt.
Ezen egy kicsit összekaptunk, legszívesebben azonnal
hazaküldtem volna. Az egészet elmondtam Emőkének és Norcinak. Mind a ketten fel
voltak háborodva Áron magatartásán.Norci még azt is kilátásba helyezte, hogy ha
Áron így, akkor ne is menjen Horányba.
Már majdnem hat óra volt, amikor elindultam Budapestre. Áronnak
mindenféle kaját hagytam ott, hogy keddig ne kelljen nélkülöznie.
Gazdagrétre érkezve a koncert tiszteletére próbáltam
megfelelő öltözékre váltani.
¼ 8-ra volt megbeszélbe a találkozó, de a 139-es busz dugóba
került és én csal ½ 8 után érkeztem.
A jegyem le volt adva a neveme és
szerencsére még a műsor megkezdése előtt le tudtam ülni a helyemre.
Rákász Gergely orgonaművészt eddig még nem volt szerencsém
látni és hallgatni. Szimpatikus, jóhumorú, nagyon felkészült, tehetséges előadó
orgonaművész.
Repertoárjában volt Pachelbell, J.S.Bach, W.A. Mozart, Grieg, Claud Debussy és George Gershwin.
(Ha valamelyik zeneszerzőnek nem írtam a keresztnevét, az azért van, mert
fejből nem tudom és utánanézni pedig lusta vagyok.)
A lényeg, hogy ezeket a szerzőket kivétel nélkül nagyon szeretem és a koncert egy felemelő élmény volt. Hálás
vagyok a lányomnak a szervezésért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése