8-kor ébredtem.
Elolvastam a friss leveleimet és a házi tilalom ellenére még
a híreket is.
A DELL notebook-om hálózati töltővel működik ugyan, de
jelezte, hogy a benne lévő telep cserére szorul.
10-kor rászánom magam és lemegyek reggelizni. Egy sült
csirkecombot megmelegítek a mikróban, hozzá kenyér, (az új) saláta és
tejeskávé.
Mindezt a kúp alatt fogyasztottam el. Az Insalata Caprese fenséges
lett.
Kora délután most éppen nem olyan tikkasztó a hőség, úgyhogy
tudok a konyhakertben egy kicsit kapirgálni és a nagyon megnőtt paradicsomokat
egy kicsit feljebb kötözni. Sajnos a derekam egyre kevésbé tolerálja, hogy én
még ott hajlongok.
Áronnal sikerült egy pár szót váltanom a pénteki
hazalátogatásomról. Remélem, hogy addigra egy kicsit összekapja a lakást.
M. Mariannak kénytelen voltam egy emeltebb hangvételű levelet
írni a négy éve kölcsönadott szintetizátorról.
Vacsorára megsütöttem néhány szeletet natúr, az Anikótól
kapott cukkíniből és egy csirke combot is belecsempésztem a serpenyőbe.
Mondanom sem kell, hogy a vacsora sikeréhez hozzájárult az
Insalata Caprese is, amihez az összetevőket a Mozarella kivételével mind
megtalálhatjuk a konyhakertünkben is.
Az autót felkötöttem a házi töltőre. Olvasom, hogy az új építésű családi házaknál előírás lesz a villanyautó töltő telepítése. Lesz? Le vannak maradva, nálunk már három éve működik. Igaz, hogy az ELMŰ-vel annak idején még az engedélyeztetésért is meg kellett küzdenünk. Nem egyforma sebességgel haladunk a jövő felé.
Már éjfél is elmúlt. mire lepihentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése