Az ébredés korán, a felkelés későn, mint szokott. A reggeli
elmarad.
Odakint nem csupán esik az eső, de még dörög is az ég. Csak
essen, az jót tesz a termésnek.
Dél fele elgurulok a piacra és rendelek egy fokhagymás,
tejfölös, sajtos lángost.
A CBA-ban vásárolok vöröshagymát és mozarellát, mert megint
szeretnék készíteni Insalata Caprese-t.
Egy negyed kenyeret is kell vennem, mert elfogyott.
Haza érve elkészítem a salátát. ami egyelőre bekerül a
hűtőbe.
Vacsorára megmelegítettem egy sült csirkecombot és mellé
ettem a magyarosított salátából.
A fi relé rendre lekapcsolódik és olyankor az egész ház
áramellátása megszűnik.
Ilyenkor persze a SION biztonsági szolgálat is azonnal
telefonál, mert a riasztó rendszer náluk akku hibát jelez.
Nekem azt kell megtalálni, hogy a három fázisból melyik az a
kettő, ami legfontosabb szolgáltatásokat biztosítani tudja: hűtőszekrény,
fagyasztó, autó töltő, Internet. Nem egyszerű.
M. Lajos villanyszerelő urat többször próbáltam felhívni, de
egyszer sem vette fel a telefonját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése