Igyekeztem időben összepakolni és elindulni, mert Zsolt úgy
beszélte meg a vizesekkel, hogy 10 és 12 között mennek a telekre a szétfagyott
vízórát lecserélni.
Áron azt kérte, hogy a Mannát kivételesen ne vigyem
Dömsödre.
Még a TESCO-ba is be kellett ugranom néhány apróságért.
Többek között sikerült vennem elültethető bazsalikomot is.
Keresgéltem az akciósan 50 ezerért meghirdetett 17 literes
pálinka lepárlót, de ( hál’ Istennek ) se én, se az eladó nem talált csak egy
70 ezer forintost, ami nekünk túl nagy és túl drága lett volna.
Kicsit késve értem a bázisra és mivel engem még nem
találtak, meghagyták Zoli bácsinak, hogy majd később visszajönnek. Azt észre
sem vették, hogy a telek nyitva van.
Nemsokára visszatértekés elvégezték az óracserét.
A neten kezdtem keresgélni pálinka lepárlót. A TESCO akciós
17 literesét több helyen is kínálták 39 és 49 ezer forint között és végül
találtam egyet a Jófogáson belőle vadi újonnan 33 ezerért. Az eladónak
jeleztem, hogy engem érdekel, de még nem válaszolt a soraimra.
Azóta telefonon is felvettem az eladóval a kapcsolatot, de
közölte, hogy már elkelt.
Átmentem G. Lacihoz, hogy megtanuljam, mik az előkészületi
teendőim a majdani pálinkafőzéssel kapcsolatban.
Először is kell vennem 2-3 darab menetes fedelű 60 literes bödönt.
Ez feltehetően holnap lesz meg. Utána vagy meg kellene rendelnem egy
csináltatott lepárlót vagy megvenni a korábban kinézett 17 literest. Laci ez
utóbbit túl kicsinek találta.
Leventével szerettem volna megbeszélni, hogy jöjjön át
hozzánk füvet nyírni és a munkáját kifizetném. A megbeszélés kudarcba fulladt,
mert ő ezt ingyen tenné meg, én meg azt nem szeretném.
Amikor már megtanultam, hogy mik a soron következő lépések a
pálinka főzéssel kapcsolatban, megnyugodva hazajöttem.
Üres a ház. Se Áron, se Manna. Hiányoznak.
Elültettem a bazsalikomot.
Vacsorára megettem egy adag halászlét. Finom, finom, de már
unalmas.
Már mindjárt nyolc óra. Eljött a locsolás ideje
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése