A jó gazda azzal kezdi a napot, hogy már kora reggel kimegy
és megnézi, mennyit fejlődtek a növények a tegnapi gazolás és az esti locsolás
után. A kevésbé jó, de lustább fajta, ugyanezt csak 10 órakor teszi meg.
A paprika és a paradicsom, ha lassan is, de fejlődik.
Azután a gazda lemegy reggelit készíteni. (szalonna, kolbász.
vöröshagyma és minderre ráütve egy tojás).
Dél tájban elindultam a Dobos ABC-be, mert elfogyott az
unikum, a sör és kellett vennem 10 dkg főtt füstölt tarját is.
Visszafele benéztem a Kukacos-ba. Szívesen vettem volna egy
adag fagyasztott halászlét, de azt mondták, az csak holnap lesz.
Meglátogattam Bénit és Anikát. telek és Zoli bácsi ügyben
tettük a törvényt. Anikától kértem két fej vöröshagymát, mert már nagyon
beindultam egy halászlére és az hiányzott hozzá.
Béni pálinkával és sörrel kínált, Anika pedig egy zacskóba
szedett nekem zöldborsót és egy nagy cukkinit. Közben megkínáltak tegnap sült
kirántott cukkinival és cukros mákban forgatott barackos gombóccal. 1000-el megy a kényeztetésem.
Hívtam őket, hogy holnap jöjjenek át barackot szedni.
Hazajövet már nem maradt más dolgom, mint, hogy elkezdjem
főzni a halászlét. A vöröshagymát felaprítottam, és egy evőkanál olajon egy kicsit
megpirítottam. Megszórva pirospaprikával és feleresztve vízzel, mehetett bele a
hekk törzs és a halászlé sűrítmény. A legvégén még került bele egy kis tészta is.
Nyolckor kimentem locsolni.
Már este 11 óra van, mire eljutok oda, hogy megkóstoljam a
halászlét. Tálalás után tettem bele egy kanál tejfölt és elneveztem rác
halászlének. Szerintem finom lett.
Manna is megvacsorázott, de a nyitott ajtónál hezitált, hogy
kimenjen-e vagy maradjon. Végül éjfélkor úgy döntött, hogy kimegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése