11-ig tartott a lustálkodás. Közben persze a levelek
olvasása, megválaszolása is volt.
Kimentem reggelizni.
Áron élvezi, hogy a konyhában, minden segítség nélkül már
egyedül, önállóan tud alkotni. Egyébként azt vettem észre, hogy érzéke is van a
sütéshez, főzéshez. Figyel arra, hogy milyen alkotórészek valók egymáshoz és a
fűszerezéssel is jól bánik.
½ 2 körül felhívtam a doktornőt, hogy eljutott-e hozzá az
MRi vizsgálati lapom. Igen. Az eredményből az derült ki, hogy főleg meszesedés,
ami az én fájdalmaimat okozzák, és azt - mint mondta - nem lehet műteni.
Nézett egy időpontot.
Keressem fel augusztus 29-én 18:00 órakor és akkor megbeszéljük a továbbiakat (fürdő, gyógytorna,
stb.)
Kora délután megérkezett Leó Balatonról. Rögtön nagyon jóízűen megevett egy
tányér mustáros mézes csirkét, amit Áron készített.
Áronnal együtt levitték az elektromos scootert, hogy kipróbálják. Sikerült rábeszélnem őket, hogy vigyenek magukkal bukósisakot
és kerüljék a közutakat.
Ötkor egy kis kerülővel (mert Leó még szeretett volna
ecsetet venni a Nagymező utcai Művészellátó boltban.) elindultak Horányba.
Kértem őket, hogy Norciéknak vigyenek egy lábas
mustáros-mézes csirkét és egy üveg baracklekvárt.
Vacsorára megmelegítettem a maradék szecsuánit.
Este 8 óra van és még nem értek oda Horányba. Norci szerint
a ½ 9-es komppal fognak átkelni és onnan gyalog mennek a telepre, én meg addig
izgulni fogok, amíg nem kapok visszajelzést, hogy rendben megérkeztek.
9 óra után nem sokkal Norci írt, hogy megjöttek.
Megnyugodtam.
Még elindítottam egy nagyméretű letöltést és
eltettem magam holnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése