Ébredés 7-kor.
Belenéztem a Sun Contracting
szerződésembe, amiben az első befizetésemen kívül semmilyen értékelhető adat
nincs még.
Reggelire lágy tojás és sült debreceni
mustárral.
Amíg készül, összepakolok, hogy
mielőbb indulhassak. Egy hátizsák és egy notebook táska.
Áronnak meghagytam, hogy a
konyhában tegyen maga után rendet, vigyen le egy balon vizet a smaragdfának, és
ha mégis úgy dönt, hogy utánam jön, egyedül vagy akár mással, akkor előtte jelezze, hogy milyen kajával
készüljek.
8E busz, M4 metró 1-es villamos és hiába értem el a 10:05-ös
Volánbuszt, az csak 10:10-kor indult és 11:10-re ért Dömsödre.
Onnan 35 perc
gyalog (még így is, hogy Dezső felesége az út felénél megállt mellettem és
megkérdezte, hogy elvigyen-e), ami azt jelenti, hogy a teljes menetidő az autós
egy óra helyett két és háromnegyed óra, majdnem háromszor annyi, de mindezt
szívesen vállalom, ha ezzel Norciéknak és Emőkének könnyebb az életük.
Megérkezve, délben azt találtam ki, hogy egy kicsit rendezem
a konyhakertet. Gyomláltam és ahol kellett ott új karót vertem a földbe, hogy a
már növekedésbe induló indákat rákötözzem.
Amikor a derekam már nagyon belefáradt a munkába, elhatároztam,
hogy kimegyek egyet úszni.
A Duna vize kitűnő
volt és úgy tűnt, hogy a derekamnak is jót tett.
Be se jöttem, csak a létrát tettem be, átmentem Gáborhoz és
egy kis iszogatás mellett lejátszottunk két sakkpartit.
Hazajövet nekiálltam elkészíteni az estebédet. Rántott hal
rudacskák és chips sült a merülő fritőzben.
Amíg az sült, összedobtam egy
Insalata Caprese Unghsrese-t.
A salátán annyit finomítottam, hogy a vöröshagyma
karikák helyett egy fokkal lágyabb ízű lila hagyma került a citromos lébe.
Sajnos a csípős kínai káposztasalátáról, ami pedig ott ért a hűtőben, teljesen
megfeledkeztem.
v
20190806 kedd
Ébredés 7-kor.
Belenéztem a Sun Contracting
szerződésembe, amiben az első befizetésemen kívül semmilyen értékelhető adat
nincs még.
Reggelire lágy tojás és sült debreceni
mustárral.
Amíg készül, összepakolok, hogy
mielőbb indulhassak. Egy hátizsák és egy notebook táska.
Áronnak meghagytam, hogy a
konyhában tegyen maga után rendet, vigyen le egy balon vizet a smaragdfának, és
ha utánam jön, egyedül vagy akár mással, előtte jelezze, hogy milyen kajával
készüljek.
8E busz, M4 metró 1-es villamos és hiába értem el a 10:05-ös
Volánbuszt, az csak 10:10-kor indult és 11:10-re ért Dömsödre. Onnan 35 perc
gyalog (még így is, hogy Dezső felesége az út felénél megállt mellettem és
megkérdezte, hogy elvigyen-e, ami azt jelenti, hogy a teljes menetidő az autós
egy óra helyett két és háromnegyed óra, majdnem háromszor annyi, de mindezt
szívesen vállalom, ha ezzel Norciéknak és Emőkének könnyebb az életük.
Megérkezve, délben azt találtam ki, hogy egy kicsit rendezem
a konyhakertet. Gyomláltam és ahol kellett ott új karót vertem a földbe, hogy a
már növekedésbe induló indákat rákötözzem.
Amikor a derekam már nagyon belefáradt a munkába, elhatároztam,
hogy kimegyek egyet úszni.
A Duna vize kitűnő
volt és úgy tűnt, hogy a derekamnak is jót tett.
Be se jöttem, csak a létrát tettem be, átmentem Gáborhoz és
egy kis iszogatás mellett lejátszottunk két sakkpartit.
Hazajövet nekiálltam elkészíteni az estebédet. Rántott hal
rudacskák és chips sült a merülő fritőzben. Amíg az sült, összedobtam egy
Insalata Caprese Unghsrese-t. A salátán annyit finomítottam, hogy a vöröshagyma
karikák helyett egy fokkal lágyabb ízű lilahagyma került a citromos lébe.
Sajnos a csípős kínai káposztasalátáról, ami pedig ott ért a hűtőben, teljesen
megfeledkeztem.
v
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése