20190827 kedd
Fülledt meleg nap van. A hőmérséklet 30 °C felett és a
páratartalom magas.
A nap azzal kezdődött, hogy elsétáltam kenyérért a Dabi
Vegyesboltba.
A kertben leszedtem egy érett nagy paradicsomot és egy
hegyes csípős paprikát.
A reggeli fokhagymás pirítós zsíros kenyér paradicsommal,
paprikával és utána tejeskávé.
Stefike hívott elkeseredve, hogy nem lett jó a beadott házi
feladata, mert mindketten csak a hol, hová miatti ragozásra koncentráltunk, de
a határozatlan névelő ragozására nem.
Most átküldöm neki ennek a ragozási táblázatát.
A baconbe csavart töltött cukkinit csak előkészítettem a
sütésre és betettem a sütőbe, majd este bekapcsolom a sütőt.
Nem múlhat el nap úszás nélkül. A nap még négy óra után is
melegen süt. A víz nagyon kellemes.
Már elhagytam Karcsi bácsi bódés hajóját, amikor a stégen
álló horgászt megkérdeztem, hogy mi az eredmény. Két keszeg, mondta.
-
A - Az egyiket szívesen megveszem.
- - nem kell megvennie, szívesen magának adom mind a
kettőt, mert én egy pontyra hajtok.
- - Ha komolyan mondja, akkor visszaúszok valami
hordozó eszközért, remélem, hogy megvár.
- - Megvárom, jöjjön.
Megfordultam és emeltem a tempón visszafelé. Beszaladtam a
merítő hálóért és gyalog mentem vissza.
Az ember megvárt és megkaptam mind a
két keszeget.
Először Gáborékhoz mentem, hogy az egyiket nekik
ajándékozzam. Ők nem kérték, de Klári gyorsan elmondta, hogyan kell
elkészíteni.
Második körben Béninek kínáltam fel az egyiket, de ő is
fogott tegnap két pontyot.
Nincs, más hátra nekem kell megsütnöm mind a kettőt.
Amikor hazamentem, először a sütőt kapcsoltam be, mert ma
még a baconbe göngyölt töltött cukkini lesz a vacsora.
Amíg az sül, megpucolom
a két keszeget, beirdalom, megsózom, kap még egy kevés Halak fűszert és
fokhagyma sót, majd bekerül a hűtőbe.
A vacsorához készült még két szelet pirítós és utána egy
pohár sör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése