Reggel az első, hogy megnézzem
mit ír a Fox Post a csomagról. Semmi változás, „úton” van.
Áron bejelentette, hogy változott
a programja és mégsem jön Dömsödre. Nekem ehhez alkalmazkodva kell majd
döntenem.
Magába szállt és megpróbálta befejezni
a rendcsinálást a konyhában, de mindenesetre szépen felmosta a lakás kövezett
részét.
Erre bennem is elkezdődött
valami, hogy rendet kell tennem az íróasztalomon és a környékén. El is kezdtem,
de egyelőre reménytelennek tűnik, hogy a végére érjek. Ez valószínűleg egy
egész hetes program lesz.
A lány jelentkezett, hogy András
munkája miatt egy pár napot az Adrián töltenek. Ennek azért örültem nagyon,
mert az utóbbi időben sokat dolgozott és így végre kipihenheti magát.
Áron gombás tojásrántottát
készített reggelire, hozzá cékla, hagymás kenyér és tejeskávé.
Rendeztem a blogomat és
elvégeztem egy olasz leckét. Még egy kicsit idegen a nyelv, ott még nem tartok,
hogy hallgathatnék olasz nyelvű szövegeket, de érzem, hogy ha mindennap
rendszeresen tudok rá egy kis időt szánni, akkor menni fog.
Elkezdtem beszerelni a bejárati
ajtóba a felső cilindert. Ez még simán ment is, de amikor a külső-belső kulcscímekre
került a sor, az már sehogy se akart menni. Végül Áronnak sikerült a kulcscímeket
felszerelni.
Áron kérte, hogy előbb küldjem át
neki a receptkönyvemből a töltött cukkini receptjét és utána menjek le vele a
Sparba vásárolni. Szereti, ha mögötte jön egy bankkártya, mert akkor bátrabban
válogat a polcokról.
Nagyon jó dolgokat vásároltunk.
Úgy látom, hogy egy ideje megbarátkozott a kék-sajttal is.
Amikor hazaértünk, néhány dolgot
bepakoltam a táskámba és elbúcsúztam Árontól.
A 18:05-ös buszt már nem értem
el, így a 19:05-össel mentem Dömsödre.
Véletlenül egy megállóval
korábban szálltam le, ahol egy órát kellett volna várnom a következő buszra, de
stoppoltam és valaki elvitt a következő megállóig. Onnan 25 perc séta, így nem
sokkal 9 óra után már a bázison voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése