bejött Möci

Reggel Áron megint odabújt apájához és érdeklődött, hogy hogy aludtam. Mondtam, hogy tűrhetően, mostanáig, amíg fel nem ébresztett. Ha már felébredtem beszélgettünk.

Amikor Áron 7:20-kor elhagyta a fedélzetet, én is felkeltem. Kerestem a tegnapi dogi-baget, de csak az üres dobozát találtam. Valószínűleg Áron még este jóízűen elfogyasztotta, amit nem is bántam.

Sütöttem magamnak szalonnán egy tükörtojást, ittam hozzá kefirt és elindulás előtt még egy kávét.

Kilencre értem Berencsi doktornőhöz, aki vérvétel ügyben lepasszolt egy nővérnek, mert szemmel láthatóan nagyon elfoglalt volt.

Hazamenet beadtam magamnak a negyedik szurit a holnapi szájsebészeti beavatkozáshoz. Még el sem kezdődött az igazi beavatkozás, de nekem már elegem van a kínzásokból.

Kicsit próbálkoztam a wifi router installálásával és egy darabig el is jutottam, mert a kütyün már létre is jött a kapcsolat, de a notebookon és az asztali gépen még nem.

Elindultam Dömsödre. Az oda-vissza út nagyon jó alkalom arra, hogy befejezzem a „The Remain of the day” könyvet, mert holnap jár le a meghosszabbított kölcsönzési ideje. Egyre jobban élvezem ezeket a Pinguin Readers kiadványokat. Mostanra már 6-os fokozaton szinte folyékonyan olvasom.

Ilyen mázlim eddig még sosem volt. Úgy érkeztem meg a buszpályaudvarra, hogy egy perc múlva indult a busz Dömsödre. Az úton kényelmesen írtam az elmaradt kétnapi blog bejegyzésemet.

Kész szerencse, hogy nem állok idő szűkében, mert olyan buszra szálltam, ami ugyan Dömsödre megy, de előtte bejárja Tolnát-Baranyát. Olyan helyeken kacskaringózott, amiknek a nevét hallottam már, de ahol még soha nem jártam (Taksony, Majosháza). Így azután az út egy óra helyett másfél órát tartott.

Az idő fantasztikusan gyönyörű, igazi tavasz van.

A bázison felkaptam mindent, amiért tulajdonképpen jöttem és indultam vissza a buszmegállóhoz. Megnéztem, hogy mennyi az idő és beláttam, hogy hacsak valami csoda nem történik, akkor nem érhetem el a 13:55-ös buszt. Már azon gondolkoztam, hogy felhívom Olivért és lemondom a mai gyerek-német órát, mert nem illik egy órát késni, amikor megtörtént a csoda. Jött egy személyautó az úton. Gondoltam, leintem, hátha megáll, hátha éppen arra megy, és hátha felvesz. Amikor mellettem megállt, akkor láttam, hogy az autóban Gabika és Feri bácsi ült. Ilyen csoda nincs.

A buszon volt ugyan wifi, de csak a kütyüm tudott rá csatlakozni, a notebook nem. Nagy valószínűséggel, amikor otthon a wifi routert próbáltam konfigurálni, akkor elállíthattam valamit, amit most nem találok.

Bánatomban megettem egy darab kolbászt kenyérrel, úgy hogy a buszvezető ne lássa.

Sikerült időben hazaérnem.

Áron már tíz perccel négy előtt megjött. Kértem, hogy készítse elő a terepet a gyerek-németre. A fiúk is pontosan érkeztek, kezdődhetett a gyakorlás. Megkérdeztem, hogy hol tartanak. Holnap dolgozatot fognak írni az um-zu-s és a damit-os mondatszerkezetekből. Áron megmutatta a német könyvét, amiben éppen ezt gyakorolták. Ettől teljesen rosszul lettem.

Először is (Pro primo)- elmondtam Áronnak, hogy egy kultúrember nem ír bele egy könyvbe golyóstollal, maximum grafit ceruzával.

Pro secundo :  amiket beírt az hibás volt és olvashatatlanul ronda.

Ez nálam elrontotta az óra alaphangulatát, de azért végigcsináltam és remélem, hogy hasznos volt.

Vacsorára melegítettem a csirkelevesből és kifőztem egy adag tésztát, hogy diós tészta legye utána, de ebből már egyikünk sem kért.

A vacsora kellős közepén bejött Möci és kérte Áront, hogy a kajájával együtt menjen a szobájába, mert ő szeretne beszélni velem. Áron azonnal bement a szobájába, de én mondtam, hogy én meg nem szeretnék beszélni vele és menjen el. Azért ő csak mondta a magáét, ami engem nagyon felkavart.

Amikor elment Áron kijött a szobájából, nem kérdezett semmit csak engem próbált nyugtatgatni.

Később megjött Emőke és én kértem Áront, hogy mutassa meg neki a német könyvét. Áron Emőkétől is rendesen kapott az abban látható dolgok miatt.

Azután együtt mentek vásárolni, miközben Áron (egy nap késéssel) megvette a buszbérletét is.