Elég sokáig lustáztunk, de mire felkeltem Áron már túl volt
a fogmosáson és induló képes volt.
Felhívtuk a fodrászt és bejelentkeztünk ½ 11-re. Ennek azért
örültem, mert nem én jelentettem be, hogy márpedig ma levágatjuk a hajad Áron,
mert már elviselhetetlenül hosszú, hanem Áron kezdeményezte, mert már neki is
terhes volt a hosszú haja.
Kimentünk a piacra. Nem kellett sok mindent vennünk. Úgy
terveztük, hogy ebédre egy nagyon kevés leves és babfőzelék lesz rántott csirke
szárnyakkal.
A piaci árus nem tudott egy LED lámpát sem eladni a
Szigethalmi piacon, de a kettő közül az egyiket megvette magának.
A piacra még autóval mentünk, de Áronnak az az ötlete
támadt, hogy reggeli után már biciklivel menjünk a fodrászhoz. Az ötlet nekem
is tetszett, ezért úgy osztottuk fel a feladatokat, hogy én készítem elő a két
bringát, miközben Áron készíti a reggelit.
A babot minden esetre azonnal beáztattam.
Mire kihoztam a bicikliket az istállóból és felfújtam a
leeresztett gumikat, kész volt a terülj-terülj asztalkám. Áron olyan finom
reggelit varázsolt, hogy teljesen el voltam ájulva, és amikor dicsértem a
reggelit, akkor még rá tett egy lapáttal és azt mondta: „volt kitől tanulnom.”
Reggeli után felpattantunk a bringákra. Áronnak már nem kell
mondani, hogy bukósisak, meg óvatosság, mert ezek neki már természetes dolgok.
A fodrásznál már ő irányította a munkálatokat én bele se
szóltam. Nagyon szép lett a frizurája, és ami a fő, hogy neki is tetszik.
Visszakerekeztünk és én elkezdtem kiteregetni a tegnap
beáztatott bélyegeket. Áron egy kicsit tanult, de azután, amíg én főztem az
ebédet felment Internetezni.
A babfőzelék receptjét azért biztonságból felolvastattam
Áronnal a www.nosalty.hu oldalról, mert én
csak a babérlevélben voltam biztos, de, hogy a rántásba fokhagymát is kell
tenni, arra például nem emlékeztem.
Az ebéd finom és sok lett. A levesből csak keveset ettünk és
az egész tulajdonképpen azért készült, hogy Mannának jusson egy kis aprólék. A babfőzelék
is finomra sikerült a rántott csirke szárnnyal.
Ebéd után úgy elpilledtem, hogy szívesen ledőltem volna egy
órácskára. Miután odakint tűzött a nap, úgy oldottam meg a dolgot, hogy
leterítettem a fűre egy Polifoamot és arra feküdve betakarództam.
Szerintem egy órát aludtam és csak a délutáni kávé után
mentem fel megírni a mai blog bejegyzést.
Amíg írtam, Áron gyönyörű lego alakzatokat épített.
Közben Miskolczi Marika telefonált, hogy holnap reggel 9-re
jönne németezni.
Még egy kicsit bélyegeztem, azután lementem megnézni, hogy
megy-e a TV-ben valami, amire az időt pazarolni érdemes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése