Felkelés után úgy intéztem a reggelit, hogy ½ 10-re beérjek
Kádár úrhoz. Pontosan oda is értem. Megmutatta, hogyan kaphatnék tetszőleges
időintervallumból kivonatot a folyószámlámon történtekről.
Utána kinyomtatta a
befektetések jelenlegi állapotát, ami nekem azért volt fontos, hogy tudjak
referálni a nagyinak a megtakarításairól.
Hazamenet még olvastam a tőle kapott Figyelőt. Ami különösen
érdekelt benne, az Demján Sándor és a regnáló kormány viszonya.
Otthon megpróbáltam úgy összekészülődni, hogy hétvégére na
hagyjunk nagyon nagy kupit a Gazdagréti lakásban.
Ebédre a maradék borsópürét ettem.
Áron nagyon időben és jó hírekkel érkezett haza a suliból.
Negyed óra sem
telt bele, már ültünk az autóban és megcéloztuk a TESCO-t.
Áron nem érezte jól magát, vagy csak nagyon fáradt volt,
minden esetre kérte, hogy egyedül menjek be a TESCO-ba, ő addig pihen egy
kicsit az autóban.
Így is lett, nem erőltettem, hogy bejöjjön velem.
Igyekeztem minél gyorsabban végezni, mindent megvettem, mi
szem szájnak ingere, de azért így is bele tellett 20-30 perc, mire visszaértem
az autóhoz.
Még mindig biztatóan sütött a nap, amikor célba vettük
Dömsödöt. Útközben Áron elbóbiskolt én pedig bekapcsoltam a Dömsödi fűtést, de
ez már olyan későn történt, hogy amikor leértünk, a házban még csak 15 fok
volt.
A smaragdfa csonkját hiába vizslattam, azon nem találtam egyetlen rügyet sem, nemhogy kihajtott ágat, amit pedig már nagyon szerettem volna látni.
Gyorsan kipakoltunk. Manna természetesen azonnal elment „világgá”.
Én kimentem fát vágni, Áron pedig nagyon szakszerűen
bemelegítette a kéményt. Begyújtottam a cserépkályhába, a kazán pedig
egyfolytában ment és így két oldalról megtámadva a hideget, szinte ¼ óránként
emelkedett egy fokkal a hőmérséklet.
A cserépkályhában ropogott a tűz. Vele szemben leültünk. Én
vagdostam az áztatni való bélyegeket, Áron pedig részletes előadást tartott a
XIX századi Európában zajló történelmi folyamatokról. Nagyon tetszett az
előadása.
Vacsorára megsütöttem egy darab véres, és egy darab májas hurkát,
készítettem mellé egy kis mustáros sült hagymát, mert annak a múlt héten nagy
sikere volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése