Reggel azzal ébresztett Áron, hogy nem talál sehol egy
kokárdát és el fog késni. Először csak azt mondtam, hogy én mindig a cipős
szekrény jobb felső fiókjában tartottam, ha tavaly ő is oda tette vissza, akkor
az ott van. Nem volt ott. Még azt is felajánlottam, hogy mindent szórjon ki a
fiókból, majd én visszarámolok, de hiába, nem lett meg.
Ez alkalommal nem sajnáltam meg és nem ajánlottam fel, hogy kiugrom az ágyból és beviszem autóval. Nem, mert nagyon sokszor elmondtam, hogy este tessék összekészülni. Ha ebben szót fogadott volna, akkor este még ezer más lehetőségünk is lett volna beszerezni egy kokárdát. Vehettünk volna egy újat, kérhettünk volna akármelyik szomszédtól, de ad abszurdum, készíthettünk volna egy újat.

Késsen el, szúrják le és tanulja meg, hogy este kell
összekészülődni másnapra.
Reggelire ugyanazt készítettem, mint tegnap. Sült szalonna,
tojás, lila káposzta.
A délelőtt java azzal telt, hogy pótoltam a hiányzó blog
bejegyzéseket.
Elintéztem a függőben lévő levelezéseimet. Lassan, de
céltudatosan kezdtem összepakolni és viszonylagos rendet hagyni a lakásban.
Áron és Emőke gépének wifi elérésében nem sikerült előrébb
lépnem.
Amikor Áron megjött, már majdnem minden össze volt készítve.
Gyorsan betereltük Mannát is a hordozójába. Indultunk.
A TESCO nekünk már nagyon rutinosan megy. Először a PET
palackok, azután a sör és az Unicum, majd a töltött nápolyi, a csirkelevesbe
való hatféle aprólék, leves zöldség. Cukkini tekercshez császárhús, sajt és
egyebek. Még arra is volt időnk, hogy Mannának is vegyünk valami ínyencséget.
Útközben még kellett vennünk paradicsomot, de ott
megkívántam egy meggyfa csemetét is. Bár az ily esmit jobb ősszel elültetni, mégis megvettem.
Hamar értünk Dömsödre. A vegyesboltban csak tarját vettünk
és rendeltünk holnapra egy fél kárpátkenyeret.
A házban megint minden rutinosan ment. Berámolás és bár a
fűtés már 18 fokra temperált, azért mind a két kályhába semmi pillanat alatt
begyújtottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése