Nagyon sokáig lustálkodtunk. Már
elmúlt kilenc óra, mire kikászálódtunk az ágyból.
Bár a tojás elfogyott, ennek ellenére igyekeztem egy finom reggelit
készíteni.
Ma már egy kicsit biztatóbban süt
a nap, de a smaragdfáink még nem döntöttek úgy, hogy kirügyeznek, vagy netán
ágat hajtanának.
A felső szobában a paradicsom
palánták alakulnak, de még a kiültetésükről szó sem lehet.
Összeszedtem a kertben a száraz
ágakat és a szalagfűrészen feldaraboltam azokat, mert gyújtósra jövőre is
szükség lesz.
A lakókocsiban leszereltem az
invertert, mert azt tervezem, hogy megkérem Gulyás Lacit, hogy műszeresen nézze
át, úgy, hogy ez nekünk nyáron már kifogástalanul működjön.
Felszereltem a nyári
gumik alu felnijeire a középső dísz korongokat. A téliekre valók pedig bekerültek a mosogatógépbe.
Áronnal átküldtem Gabikának egy 2
m hosszú RJ 45-ös Ethernet kábelt, de ők se a kapujukra szerelt duda hangját,
se Áron kiabálására nem reagáltak, ezért Áron dolgavégezetlenül visszajött.
Ekkor felhívtam őket telefonon.
Azt mondták, hogy nagyon sajnálják, hogy nem hallották Áront, majd ők most
átjönnek a kábelért.
Nemsokára meg is érkeztek. Gabika
nagyon örült a kábelnek. Áron nagy könyörgésre lekászálódott a bélyegező
szobából és készített a vendégeknek, meg nekem egy kávét. Feri bácsi nem kért
kávét, ezért ő csak süteményt kapott.
Viszonylag korán indultunk haza,
bár most semmilyen időponthoz nem kellett igazodnunk. A pakolásnál arra is
kellett figyelni, hogy Áronnak miket kell innen hazavinnie, hogy Egerben semmit
se nélkülözzön.
Szigethalmon az önkiszolgáló ENVI
kútnál tankoltunk, amelyik nagyon kényelmes és viszonylag olcsó. Áron külön
figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mit tankolok.
Amikor hazaértünk Emőke még nem
volt otthon, mert egy evező túrán volt a barátaival Szigetköz-ön.
Áront próbáltam rávenni, hogy
pakolja a kis bőröndjét, mert kedden erre már nem lesz elég ideje. Nem jártam
sok eredménnyel, mert a kétpéldányos bőrönd leltár sem akaródzott elkészülni.
Vacsorára a milánói makaróni
maradékát ettük a ráolvasztott sajtreszelékkel.
Amikor Emőke hazaérkezett, átjött
Mannáért. Adtam neki a bablevesből egy adagot, bár az csak később jutott az
eszembe, hogy lehet, hogy ő már elkezdi a Húsvét előtti nagyböjtöt.
Áronnal megint vívni kell, hogy legyen már villanyoltás.
Áronnal megint vívni kell, hogy legyen már villanyoltás.
Este még megnéztem a Görögország –
Magyarország EB selejtező focimérkőzést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése