A reggeli búcsúzkodáskor Áron külön felhívta a figyelmemet
arra, hogy rendesen megmosta a fogát.
Azon gondolkozom, hogy miket tehetek, ahhoz, hogy végül
legyen lakáskulcsom.
Először is elővettem a mester kulcsokat, mert csak arról lehet kulcsot másoltatni. Ezt a másoltatást nem kellene elkapkodni, mert az is lehet, hogy Dömsödön is van egy garnitúra tartalékban. Arra még emlékszem, hogy amikor Áron elvesztette a kulcsát, akkor egy vagyonba került a másolat készíttetése. A hagyományos kulcsokat olyan 1-2 ezer forintért másolják, míg ezt több mint a kétszereséért.
Először is elővettem a mester kulcsokat, mert csak arról lehet kulcsot másoltatni. Ezt a másoltatást nem kellene elkapkodni, mert az is lehet, hogy Dömsödön is van egy garnitúra tartalékban. Arra még emlékszem, hogy amikor Áron elvesztette a kulcsát, akkor egy vagyonba került a másolat készíttetése. A hagyományos kulcsokat olyan 1-2 ezer forintért másolják, míg ezt több mint a kétszereséért.
Elkészítettem a szokásos reggelimet, majd reggeli után
befejeztem a tegnapi nap blog bejegyzését és megnéztem a leveleimet.
Az elveszett kulcs kérdése továbbra is nagyon nyomaszt. A
haditerv a következő:
-
Lemegyek és megnézem, hogy nem tettem-e be az
autóba, ahol van egy szokásos helye ennek a kulcscsomónak,
-
Nagyon lassan, figyelmesen bejárom azt az utat,
ami a hátsó kijárattól a buszmegállóig visz.
-
Elmegyek a BKK Akácfa utcai Talált tárgyak
Osztályára,
-
Végül lemegyek a kulcs másolóhoz.
A BKK honlapjához tartozik ugyan egy URL cím: https://hu-hu.facebook.com/talalttargyak, de az 404-es hibakódot jelez.
Elindultam a fenti haditerv szerint. A CBA mögött tartotta
két dolgozójuk a cigaretta szünetet. Hogy engem ne nézzenek lököttnek, amiért a
füvet pásztázva olyan lassan megyek, odaszóltam magyarázólag, hogy egy elveszett
kulcscsomót keresek. Erre bementek a raktárba, majd kiszóltak, hogy menjek csak
be.
Amikor bementem a raktárba, megmutatták azt a dolgozót, aki
megtalálta a kulcscsomóimat. Nagyon megörültem és nem győztem hálálkodni.
A haditerv további pontjai okafogyottá válva elmaradtak.
Helyette bementem a kis kínaiba, kértem magamnak egy szecsuani csirkét sült
zöldségágyon
.
.
Drága Róza gyakran mondta: „Gabika, te burokban születtél.”
Más meg azt mondta:”Gabika, Isten szeret téged.”
Vettem ki pénzt a falból, hogy Áront el tudjam indítani a zongoraórára.
A CBA-ban vettem főtt füstölt tarját, egy pár debrecenit, egy nagy üveg Kozel
sört és egy kis üveg Unicumot a kulcsok megtalálójának. Még az is lehet, hogy a
szent Antalnak is fogok adni
.
.
Az biztos, hogy magamra szóltam: „Gábor, sokkal jobban oda
kell figyelned a dolgaidra.”
Hazajövet mindenkit itthon találtam (Emőke, Áron, Manna),
akiknek azonnal elújságoltam az örömhírt.
Áron egy kicsit gyakorolt még óra előtt és időben indult a
zongoraórára.
Amíg ő zongorázott, addig én otthon duolingo-ztam és
sakkoztam.
Később megkérdeztem őket, hogy mit szeretnének vacsorázni.
Közös megegyezéssel a milánói makarónira szavaztak, ezért még egyszer lementem
a CBA-ba alapanyagokért. Vettem makarónit, ketchup-ot, 40 dkg darált húst és
sajtot és Mannának Félix kaját, mert lehet, hogy ő is velünk vacsorázik.
Emőke és Áron átnézték a holnapi órákra való felkészülést,
majd elhatározták, hogy lemennek a Mannával sétálni. Emőke, ha csak egy kis
szabadideje van, lelkiismeretesen foglalkozik Áronnal. Annak nagyon örülök,
hogy őt megtartottam és mindenben próbálom segíteni az előbbre jutásban. Az még
előttem se világos, miként fogom férjhez adni, pedig már megérdemelne egy
rendes pasit maga mellett.
Amíg ők lent sétáltatták Mannát, addig én készítettem a
vacsorát. Az új serpenyőben, kevés olajon megdinszteltem egy apróra vágott fél
fej vöröshagymát és azon kezdtem párolni a darált húst. Közben feltettem főni a
tésztát. Találtam a Knorr zacskók között egy milánói alapot, az rászórtam a
hagymával együtt párolódó húsra. Kapott még két dl vizet, sok ketchupot, sót,
borsot, oregánót és hadd menjen.
Mire a gyerekek feljöttek, már csak a sajtokat kellett
megreszelni és a leszűrt főtt tésztát a milánói katyvasszal összekeverni.
Hármunknak tálaltam. Unicum, sör, ásványvíz, kaja. Mindenki
repetázott, Áron többször is szedett magának. Egy idő után mondtam neki, hogy
ne egye túl magát, mert akkor nem fog tudni jól aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése